A féreglyuk vége egy fákkal sűrűn benőtt területen tátongott, a „férfi” — mert férfi testet kapott — ügyetlenül próbált felállni. „Állnia” kellett, hiszen ezen a planétán a humanoid egyedek „két végtagjukon járva” közlekednek. Neki ez igen furcsa lehetett. Náluk a 3457-JK galaxis 124. bolygóján, lebegve jutottak egyik helyről a másikra, ezért aztán felettébb érdekes volt kipróbálnia ezt az új helyváltoztatási formát.
Megállapította, járás közben különös bizsergést, fáradságot észlel, most már tudta, miért kell ezen a „testen” a tömérdek izomköteg. A szőrzettel sem tudott megbékélni, ami beborította a testet, helyenként egészen sűrűnek találta, de mindegy, ezt kapta a csapattól, azt mondták, hogy majd megszokja. Fintorogva húzta el a száját arra gondolva, hogy mennyit kell még gyalogolnia, míg eléri a kitűzött kutatási célját, pedig az otthoniak egészen pontosan a cél mellett nyitották meg a féreglyuk végét.
Meglepődve vette észre, hogy ennek ellenére elég gyorsan haladt két fura végtagján. Sosem gondolta volna, hogy szerény kis tudós létére idáig el fog jutni, hogy a csillagrendszer egy másik bolygójának élőlényeit, viselkedését figyelheti meg észrevétlenül közéjük vegyülve, és rengeteg újdonsággal szolgálhatja Mesterét, népét. Már régóta látogatták a Földet, a mester csak egyszerűen, Dlöf-nek hívta, mert így titokzatosabb volt, ha mások előtt kellett említenie.
A fákkal sűrűn teletűzdelt terület végére ért és kikukkantott az erdő fái közül, hogy merre vegye az irányt, sietnie kell, mert kevés időt adtak neki a feladatra. Valami épület mellett találta magát, fából volt az is, mint az erdő körülötte. Ijedten visszarebbent, amikor először meglátta a kis növésű humanoid egyedet, de aztán a kíváncsiság győzött az óvatossága felett.
Próbált minél lassabban közeledni, hogy ne rettentse meg a „gyermeket”, mert közben a karján levő térdimenzionáló készülék egyéb tudását is gyarapította, és ezen keresztül küldte az üzeneteit a bolygójára. Segítségével kikereste miféle egyedet sodort elé a véletlen. Így aztán rögtön tudta, nemigen kell félnie tőle, hogy megsebesíti, vagy rossz esetben megsemmisíti a testet, amiben igencsak feszengett most is.
Ebben a pillanatban a humanoid egyed befókuszálta a szemeivel és legnagyobb meglepetésére sikkantott, vagy valami hasonló hangot adott ki. Sőt kommunikálni kezdett, vele.
— Hát te meg hogyhogy itt vagy? Hogy kerülhetsz te ide? Kiugrottál a mesekönyvemből? — kérdezgette elképedten, miközben közelebb jött hozzá és alaposan megnézegette magának.
— Szerintem senki nem fogja elhinni nekem, ha hazajönnek! Minimum bolondnak néznek! — motyogott magában és kerülgette, bökdöste apró ujjaival. Amikor alaposan körbenézegette, előkotorászta a táskájából a telefonját, gondolta megörökíti a hihetetlen kinézetű egyedet, még most is azt hitte csak valami jelmez lehet, de igen élethű lett az már egyszer biztos…
Kattintott párat és elküldte minden föllelhető ismerősének netszerte.
— Még az a szerencse, hogy nem vagyok olyan ijedős fajta — morfondírozott a „lány” félhangosan.
A férfi rákérdezett:
— Miért kellene tőlem félned? Talán a külsőm nem a megszokott errefelé?
— Hát, nem mindenki ilyen edzett, mint én, aki netes fantazykon nevelkedett és nem mellékesen az erdő közepén lakik — felelte a lány.
— Szóval szokatlan a külsőm?
— Az… enyhén szólva.
— De miért, hát ki, vagy mi vagyok én?
Erre a lány megragadta a karját, magával cibálta a házba és odaállította egy ezüstösen csillogó nagy tárgy elé. A férfi nem tudta, hogy mi az a tárgy, de mi tudjuk, egy tükör előtt állt, pontosabban mondva egy talpig tükör előtt. A lány mellette valóban sokkal másabbul nézett ki, mint ő. Ő sokkal szőrösebb volt, míg a lánynak a haja volt csak fekete, neki az egész tömött szőre feketés, a kinövésekről a fején már nem is beszélve…Talán a cég hibázott, amikor ezt a testet kiosztották számára, s nem a megfelelőt adták, most már látta…
— Tényleg, akkor én mi vagyok?
— Biztosan akarod tudni? — kérdezte a lány.
— Akarom.
— Maga vagy az Ördög.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:29 :: Nagygyörgy Erzsébet
