Irlanda Máté : NEM HELYÉNVALÓ VISELKEDÉS

 

 

Eldőlök hanyatt, csak lazán,
persze melléd, és már ez is,
meg ahogy a térdeim maguktól feléd mutatnak.

 

Arra nyilván kínosan ügyelve,
hogy fenntartsam a
TERMÉSZETES EMBERI KAPCSOLATOK
számára előírt megfelelő távolságot.
De mégis, de mégis, azok az árulkodó térdek,
és a feléd forduló vállak.
Mintha még mindig hozzád tartoznának,
mintha bármivel több joguk lenne a figyelmedre,
mint a kinti tájnak.

 

Korábban szamócát szedtem,
és DIREKT nem hoztam neked,
és DIREKT elmeséltem, hogy találtam,
csak hogy úgy csináljak mintha.
Mintha nem az lett volna az első gondolatom,
hogy szedek neked egy csokorra valót.
Te apró, közönyös mosollyal mondod,
hogy már te is ettél idén,
és ez meglepően rosszul esik,
mintha ezt még megengedhetném magamnak.

 

Később majd elkérem a laptopod,
hogy begépeljem ezt a verset,
hogy észrevegyem, csak a kézírásommal csaltam úgy,
hogy egyforma hosszúak legyenek a sorok.
Mintha rendben lenne minden.
És hogy még mindig te leszel az első,
aki ezt elolvassa.
És ez többé, a
LEGKEVÉSBÉ SEM HELYÉNVALÓ.

 

(Persze az ember, hogyha muszáj
előbb, vagy utóbb bármit elfogad:
az oxigén hiánya görcsös kapálózáshoz
vezet az elején, de pont a fulladás előtt
megnyugszol egy kicsit.)

 

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2016.06.16. @ 06:45 :: Irlanda Máté
Szerző Irlanda Máté 132 Írás
Üdv mindenki.89-ben születtem Miskolcon,most dolgozok. Eddig Lestat de Lioncourt néven publikáltam