mondtad, nyugodjak meg, majd te tudod…
árva lelkem málló deszkapalló;
az idő, mint mohos fa neked dolgozik.
vágyom ölelésed, mennék át a másik partra,
ígérted, erős karod átragadna… elrohadt a komp.
vagy már nem tudod? kopognak! hallod?
lehullott márványlepled. nem haragszom;
sokáig vártalak ágyamon, miközben indák
és folyondárok szőtték be testemet,
s te verejtékem törölted… újak keletkeztek.
indulnék feléd… azt mondod nem létezel,
álom ez, mi megkísért minden éjjel?
hová lettek a violák? oly csodásan illatoztak,
pázsit közé bújva csalogattak… bedőltem nekik mindig.
hangyák szorgoskodnak lábam alatt, eltaposom őket,
kárminvörös sejtjeikből ezer sóhaj éled…
kínjukat üvölti a szél, viszi hozzád kérésüket…
szólj, hogy hagyjam abba!
szenvedélyes éjszakákon ne ítélj magányra,
mert nélküled elveszek…
kőmaszkod átszellemül, lesz belőle oltár;
bármi is voltál, megtanítottál hallgatni!
elégetted az összes búzatáblát, ami táplált,
hagytál belőle egy keresztet, azt is te viseled!
rajtam áll bosszút a bűn.
2016.05.10
Legutóbbi módosítás: 2016.05.10. @ 15:25 :: Dezső Ilona Anna