Bereczki Gizella - Libra : SZILVESZTER

 

Szívében a Kiválasztott büszkeségével engedelmeskedett a késői riasztásnak, pedig a vánkos puha melege után a fagyos decemberi szél kíméletlenül gyalogolt végig gerincén.

Brrr! — rázta le magáról a pajkos hópelyheket, amik játékosan telepedtek a fejére, majd egy gyors irányváltással az orrlyukát választották fogócskájuk helyszínéül.

Anyjától megtanulta, a sikerért a kényelmetlenségeket is vállalnia kell. A szerencse kevés ahhoz, hogy ennyi testvér közül épp őrá bökjön, közismerten csapodár és részrehajló mivoltát ismerve. „Figyeld a jeleket, fiam! A Sors küldi őket”— oktatta, saját életén elmerengve jó szüleje. Maga egy Isten háta mögötti kis faluban látta meg az omladozó vályogfalat, s csak életrevalóságának köszönheti, hogy mára egy városban él, modern, rendezett portán. Gyermekeit, már értelmük nyiladozásának első percétől karrierorientáltan nevelte. „Húzd ki magad! A tartásod elárulja az önbecsülésed szintjét!” — fejelte a kicsiket. „Feleslegesen ne járjon a szád! Ha szólsz, azt értelmesen tedd!” — intette a hangoskodó, vitatkozó csemetéit.

Ilyen útravalóval, mellkasát büszkén domborítva ült be a járműbe, ami késlekedés nélkül indult élete nagy lehetősége felé, még búcsúzkodásra sem hagyva időt. A városközpont egyik kereszteződésében a mellette várakozó kocsi utasai vidáman átintegettek! Sőt, még puszit is dobtak. Szerényen elmosolyodott. Ma éjjel csupa jókedvű ember népesíti be az utcákat és a szórakozóhelyeket, abban a reményben, hogy néhány óra múlva megváltozik a világ — legalábbis az évszámot illetően. A hangoskodás ugyan sértette érzékeny fülét, de mivel a gonosz erőket és démonokat hivatott elriasztani, még az éles hangú, buta dudáknak is megbocsátott. Ma mulatni kell, múlatni az óév bánatát, és idecsalni az újév örömét és szerencséjét.

Megérkeztek. A kivilágított épület, mint egy fénykohó szippantotta be az óévtől méltó módon elköszönők hadát. Ő hátulról, a személyzeti bejárón át közelítette meg a báltermet. Még egy ideig észrevétlennek kellett maradnia, hát csendesen várakozott a „fellépésre”.

 

A terem zsongott a helyüket kereső családi, baráti társaságok beszélgetéseitől. Az asztalok hamarosan roskadoztak a batyuk tartalmától, ami — jó magyar szokás szerint — többszöröse volt az éjszaka folyamán elfogyasztható étel, ital és sütemény mennyiségnek. A zenészekre is átragadt az évi utolsó fellépés izgalma. A szilveszter az elengedés és újrakezdés hamis képzetét kelti évről-évre, holott nincs tisztítótűz, nincs megváltás éjfél után — csak egy fejfájós, mámoros új nap. Mégis e bűvös varázs milliókat jár át. Amire az év közbeni gyorsított és olykor erőltetett tempóban nem szentelnek kellő figyelmet, most felerősödik, a december harmincegyedike visszatekintésre, összegzésre sarkall. A gyümölcsből előállított serkentő, majd a fogyasztás növekedésével arányosan tompító, különféle nedűk után még némi zavarosan kinyilvánított önkritikára és kritikára is.

— Az én számaimról leszállni! — nevet az ötös asztalnál a szőke teltkarcsú hölgy, s mohón kapja el barátnője elől a tombola tömböket. — Hát, tessék! Mind hiányzik! — kacagja, de ennek ellenére a tizenkettediket még letépi.

Végre továbbadja.

— Nekem már felesleges venni, kettőnk közül úgy is te vagy a szerencsésebb — viccelődik a barátnő.

De ki nem szeret nyerni? A fődíj egyike tíz napos görögországi nyaralás. A többire nem is emlékszik. Most annyira szüksége lenne egy kis pihenésre. A válása után nagyon szorosra kellett húznia azt a bizonyos nadrágszíjat magán, hogy a gyermekeit el tudja tartani. A házasságuk tíz éve sem a nyaralásokról szólt, pontosabban egyszer jutottak el egy hazai fürdővárosba az egyik rokon nyaralóját kibérelve.

Görögország, nyugalom, pihenés! — nagyot sóhajtott. Az élete mostanság leginkább tűzoltó munkájához hasonlít, aki mindig arrafelé irányítja a fecskendőjét, ahonnan felcsapnak a lángok: főállás, másodállás, család, háztartás.

Milyen lehet a tengerparton állni, belefeledkezni a látványba kötelességek és feladatok kavargó listájától megtisztult aggyal? No, majd most! — derült fel az arca.

Kedvesen bólintott a fiatalember hívó jelzésére is, aki táncra kérte fel. Ismerték egymást, egy faluban nőttek fel.

— Nagyon helyes, kedves fiú vagy — mérlegelt magában —, de ha tudnád, hogy édesapád a mai napig reménytelenül szerelmes belém, most nem udvarolnál ilyen hevesen.

Szerencsére a tombolasorsolás félbeszakította a rohamot, így az asztalnál végre maga elé teríthette sorsjegyeit. Milyen érdekes szó: sorsjegy. Egy kis fecni. Mégis köze lehet a sorsához.

A számok röpködtek a feje felett, de nem „találták el”. Barátnője, a sajátján kívül oda-odasandított az asztaltársaság többi tagjáéra is. Hol felvisított, hol méltatlankodva csóválta a fejét. Az ajándékokkal dúsan megrakott asztalról lassan minden gazdára talált, s ezzel párhuzamosan egyre fokozódott az örömteli és a csalódott vendégek moraja.

Végre a fődíj következett! A terem zsivaja alábbhagyott, a közönség feszülten figyelt. A hatást fokozandó, a műsorvezető hosszasan körülírta a nyertes szelvény színét, mintáját, besorolását a számok rendjébe. Majd kimondta. Ujjongásban tört ki egy távoli asztal mellett ülő házaspár.

Lelki szemei előtt a hellén partokat egy szökőár elmosta, és a sorsolás röpke fél órája alatt még boldog agytekervényeibe újra befurakodtak a feladatok, kötelességek.

— Kedves Vendégeink! Ne dobják el szelvényeiket, mert vár még egy meglepetés azon szerencsés résztvevőre, aki kihozza a kezemben tartott szám párját.

A szőke teltkarcsú szépség a szám hallatán felkiáltott: — Itt van! Megvan! A barátnőmé! — s mámoros arccal tuszkolta ki az asztal mögül a megszeppent nyertest.

Az egyezőség fennállt. A konyhaajtó feltárult. Bevezették a Kiválasztottat. A közönség hatalmas tapssal jutalmazta a büszkén bevonuló formás kis malacot, akinek azonnal megtetszett az őt megdöbbenéssel szemlélő, rémült hölgy formás lába.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: Bereczki Gizella - Libra
Szerző Bereczki Gizella - Libra 83 Írás
Bereczki Gizella a nevem, Debrecen a legkedvesebb tartózkodási helyem. "Mindenevő" vagyok, ha irodalomról van szó. Magam is szivesen írogatok, főként hangulatok ihletnek meg. Hiszek Gárdonyi Géza szavaiban: "Minden műnek akkora az értéke, amekkora rezgést kelthet a szívekben."