Vandra Attila : Szőke Bea-Trixi 4/2. Egy fura fazon főnök

– Miért nem fogynak ki egyes férfiak a szőkés viccekből?
Hogy abban az illúzióban tengessék magukat, hogy intelligensebbek, mint akik orruknál fogva vezetik őket… (Előzmények: Bea izgalma fölösleges – felveszik első munkahelyére. Ám figyelmeztetik, leendő főnöke “fura fazon”)

 

Amikor hétfőn reggel megjelent a munkahelyén, már sejtette, nem az a kedves öreg lehet a „fura fazon”. Elég lámpalázasan érdeklődött egyik munkásnál, hol találja Király Mátyás mérnök urat.

— Azt hiszem, még nem érkezett meg. Az irodája arra van — mutatott a férfi a csarnok másik vége felé, ahonnan épp nevetés harsant fel. — Mégis megjött — állapította meg.

A nevetgélő négyszemélyes csoportban Bea örömmel ismerte fel a „védőangyalát”. Mégis ő lenne? Miközben elindult feléjük, a nevetgélők kétfelé váltak, ketten szembeindultak vele, míg az öreg egy fiatal férfi társaságában belépett a „Részlegvezető” feliratú irodába.

Bea kétszer is mély lélegzetet vett, mielőtt torkában dobogó szívvel bekopogott. Amint benyitott, az öreg, egy dossziéval a kezében állt az iroda közepén már távozásra készen, a fiatalabbik szemben vele, félig-meddig hátat fordítva a belépőnek.

— Kezicsókolom, Naskalati Bea vagyok, az új…

Nem tudta befejezni a mondatát, mert a fiatalabbik férfi feléje fordult, és kézcsókra nyújtotta a kezét. Bea ettől annyira meglepődött, hogy majdnem eleget tett a felkérésnek. Miközben levegőért kapkodott, a jóképű, harmincon alig túl levő férfi műcsodálkozva szólította meg:

— Te akartál kezet csókolni… — engedte le a kezét.

— Ne gonoszkodj, Mátyás Király! — nevette el magát az öreg, majd elköszönt, s magukra hagyta őket.

Bea azt hitte, azonnal megnyílik alatta a föld. Ám hiába akart magyarázkodni, a „Kezicsókolom” az öregnek szólt, mert az ősz hajnak meg kell adnia a tiszteletet, mert… A torka úgy elszorult, hogy hang se jött ki rajta, így csak tetőtől talpig bíborba öltözött. Mátyás láthatóan élvezte a lány zavarát.

— Egyes számú szabály: itt pandúrpertunak helye nincs. Hacsak nem akarsz itt forradalmat kirobbantani, és elvárni, hogy Miklósi Árpi bátya is kezicsókolomot köszönjön, akkor tanulj meg felnőtt módra viselkedni, ami a köszönéssel kezdődik. Óvodásokat itt nem alkalmazunk! Világos?

— I-igen… — motyogta Bea.

— Akkor Mátyás vagyok! Szia!

— Öööö… Én Bea…

— A papírjaidon azt írja Beatrix… Én általában válaszolni szoktam a köszönésre. Alapvető illemszabály.

— Ööö… Bo… Bocsánat, de… Öööö… Jó nap… Öööö… Szer… vusz… — S mivel nem nyílt meg alatta a föld, felgyorsult pulzussal megkockáztatta könyörgő hangon: — Bea… Nem…

— Jó, na, akkor kiegyezünk Trixiben — vette Mátyás a lapot. — Kávét nem főzhetsz, ki tudja, mit kevernél bele. Akadt már eset a világtörténelemben, pedig az igencsak nagyhatalmú Mátyás volt — vigyorodott el. — Nos, mit állsz ott, mint bálám szamara? Munkára fel! Nem azért kapod a fizetést, hogy engem bámulj. Mihez ért szőkeséged?

— De… én nem tudom a munkakörömet, és… — hebegett Bea.

— Ami csodás szőke hajadat illeti, holnapra frizurát váltasz. Kontyba kötöd, és beállsz muzulmánnak. Már ha nem akarod, hogy valamelyik berendezés beszippantsa, s tőle fogva felemeljen. Mivel az egyetlen dolog, amihez gyakorlatban is értesz az a magolás, itt a gyártásvonal technikai leírása. Holnapra betéve tudjad — nyomott a kezébe egy akkora dokumentációt, amit súlya miatt Bea szinte elejtett. — Oda leülhetsz — mutatott az egyik székre, majd kiment a részlegre, magára hagyva a lányt.

Bea megkönnyebbülten sóhajtott, amikor egyedül maradt. „Holnapra ezt mind tudnom kell?” — nézegette a hatalmas dossziét. De hát a legnehezebb vizsgájára sem volt ennyi anyag, s arra legalább egy hetet tanulhatott a vizsgaszesszióban… Ennek a lekezelő, kaján alaknak a keze alatt kell majd dolgoznia? „Mit vétettem istenem?” — fohászkodott.

Mátyás vagy kétszer berobogott, keresgélt az asztalán az irathalmazban, amelyben csak azért nem lett ettől nagyobb rendetlenség, mert már elérte annak lehetséges felső határát, majd Speedy Gonzalesként eltűnt. Eközben ügyet sem vetett Beára, akinek nagyot dobbant a szíve, mint aki épp rosszban sántikál. Harmadszor már harsány nevetés előzte főnöke megjelenését, aki ezúttal még visszafordult az ajtóból, tett még egy pajkos megjegyzést valakire, majd becsukta maga után az ajtót.

Bea rosszat sejtve pillantott fel a dossziéból.

— Na, Trixi, tudod már az első fejezetet? — szegezte neki a kérdést.

— Még nem értem a végére, mert alaposan… — próbált magyarázkodni.

— Szőke!

Utaltak már nem egyszer hímsoviniszta-becsmérlően haja színére, s máskor azonnal tudott replikázni, ám most spontaneitásának más dolga akadt.

Mátyás is beérte ennyivel, majd íróasztalánál talált munkát magának. Eközben Bea nem bírt saját „munkájára” koncentrálni, mert állandóan magán érezte főnöke tekintetét. Az sem győzte meg ellenkezőjéről, hogy ahányszor felpillantott, a férfit belemerülve találta valami papírmunkába. Ám az izgalomnak áraként előbb-utóbb már igencsak össze kellett szorítania combjait. Ez nála mindig együtt járt a lámpalázzal. Végül nem bírta tovább, így pironkodva megkérdezte:

— Kimehetek a…

— Nem! — felelte a férfi határozottan, tovább végezve dolgát, mintha mi sem történt volna.

— De… — állt zavarodottan Bea. Most mi lesz? Néhány pillanat múlva Mátyás magára hagyta. Most merjen kimenni?

Miközben habozott, Miklósi Árpád, alias Árpi bátya nyitott be, Mátyást kereste.

— Az előbb ment ki, nem mondta hova megy… — világosította fel a lány.

— Üdvözöllek körünkben — nyújtott kezet. — Mi a baj? — kérdezte meg, hiszen a lányról lerítt, feszültség alatt van. Majd észrevette kissé különös testtartását is. — Tán csak nem kértél tőle engedélyt kimenni a WC-re! Nem vagy az óvodában!

— Megtiltotta… — felelte Bea szenvedő hangon.

Az öreg elkacagta magát.

— Majd hozzászoksz… — mondta, és intett, menjen. — Én felelek!

Alig ért vissza, és foglalta el a helyét az íróasztalnál, megérkezett Mátyás is.

— Pampersed van, Trixi? Azt a párnázott széket nehéz kimosni!

— Voltam! — felelte gyűlölettel.

— Cccc, engedetlen kislány…

Amikor már jóval a munkaidő lejárta előtt Mátyás az operatív tanácsról visszatérve még mindig ott találta Beát az irodában, ráförmedt:

— Ez itt nem kocsma! Pucolás hazafelé!

— De azt mondta…d…

— Avanti! Ezért már nem kapsz fizetést! Hogy lehet valaki ennyire szőke?

A megjegyzés hallatán Bea legszívesebben tíz körömmel ugrott volna neki, megmérni megalázója arcán a bőr vastagságát, de hát mégiscsak a főnöke…

 

Másnap, azzal az ürüggyel, hogy úgysem tudja, nem vizsgáztatta le. Inkább a munkavédelmi szabályok ismertetésére szánt néhány percet. Bea közben úgy érezte, hülyét csinál belőle. Néhány mondat után már bekapcsolta a „nyitott szemmel alszom” állapotot, amelyet szorgalmas kislány létére is gyakorolt az egyetemen, unalmas órákon. Főnöke hangja térítette magához. Összerezzent, hiszen először érezte komolynak, iróniamentesnek a férfi hangját.

— Ezeknek a szabályoknak a tudomásul vételét alá fogod írni. Amit felsoroltam, azt mind elkövette már valaki… — kezébe nyomott egy füzetecskét, majd hozzátette: — Olvasd el figyelmesen, azt is, amit elengedtél a füled mellett!

Bea megrettent a hangtól. Pontosabban a hangnemtől. Ám mire bocsánatot kért volna, már nem volt kitől. A következő napokban fokozatosan megismerkedett a technológiai folyamattal, a berendezéssel. Kezdett önálló feladatokat is kapni. Ám ahányszor hibázott, Mátyás mindig észrevette, és lepirította egy-két ironikus megjegyzéssel. Fordítva is igaz volt. Amint a főnöke megjelent, rendszeresen elkövetett valamilyen bakit. A reakció pedig nem maradt el.

Egyik nap aztán elakadt a rábízott feladatban. Nem találta a számítógépben az egyik menüpontot. Kétségbeesetten kért tanácsot főnökétől.

— Minek adtam oda a technikai leírást? Azt mondtad, megtanultad!

Bea épp akadékoskodni akart, már jó ideje keresi, s nem találja, de Mátyás odaszólt az egyik épp odaérkező idős munkásnak:

— Nehogy megmutasd neki! — majd faképnél hagyta a lányt.

Bea úgy érezte, meg tudná fojtani egy pohár vízben. Végül dühösen berobogott az irodába, elővette a technikai leírást, s megtalálta benne, amit keresett. Dacos-diadalmas várakozását Mátyás újabb iróniája fojtotta belé:

— Jééé… Megtaláltad? Ki sem néztem belőled! Egyik rövidebb hajszáladat barnára festheted. De csak egyetlenegyet!

Az öreg Miklósi épp közeledett, így tanúja lett a jelenetnek. Amikor Mátyással kettesben maradt, megkérdezte:

— Miért bántod azt a leánykát? Lerí róla, mennyire igyekszik!

— Én is nagyon igyekeztem énekórán, mégis hasát fogta mindenki nevettében… Tudjon. Annak van értéke!

Az öreg sokatmondóan megcsóválta a fejét, de nem szólt semmit, hanem szakmai irányba terelte a beszélgetést, hiszen azért jött. Az eddigi kezdő mérnökökön is köszörülte a nyelvét Mátyás, de egyiken sem ennyire.

Bea aznap éjjel verejtékben úszva ébredt. Mátyással álmodott.

— Már álmomban sem szabadulok tőled? Gyűlöllek! Gyűlölleek! — fakadt ki, de hát csak magának.

Legutóbbi módosítás: 2015.12.03. @ 17:21 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.