Már nem tudom
ki vagyok,
s nem tudod
te sem ők, sem én
mulattat, hogy
– műtét után többször is –
lefényképeztél:
fejem alatt vérző párna
– rózsaszín virág a
fehér
ámítás között –
lázálmomra
kék-köpenyes férfi őrködött:
néha felnyitottam
homályos szemem
– fáj? –
kérdezett ilyenkor,
de nem fájt semmi sem
néha felriadtam:
valaki ujjatlan kabátba
próbálta beerőszakolni
mindkét kezemet,
ám ezek csak
mozdulatok voltak,
mert egy ruhát sem láttam – sehol
majd szekrényeket
nyitogattam, de
minden fiók beszorult
vagy üres lett, mint én…
most parancsokat
osztogatok magamnak,
mintha saját kutyám lennék:
állj,
ülj
és végül
feküdj!
Legutóbbi módosítás: 2015.07.23. @ 14:33 :: Péter Erika
