Álmaimat tekered mindennap gondolatomban
lágy krumplis rétesbe. Alázatosan simul ujjad
ráncához szívemből még az a régi suhancláz…
Hány év múlott nélküled el, mama, és ma is ott állsz
elnyűtt gyúródeszkád széle előtt mosolyarccal.
Nem szólsz. Téged nem visel irgalmatlanul, és én
sem kiabálom rád csendben-maradásodat. Eszmél
bennem a terméketlen mozdulat. Átlobog érted
lángkarom és megölel, majd nézem, a szófogadóság
mint idomul lisztes kezed árkához. Veritékes
homlokod öntözi magtalan óhajomat. Te előttem
tudtad már, egy igaz van csak: mi betelje-sületlen.