Marthi Anna : Minden ágán

 

 

Valóság vagy illúzióktól terhes időm várfalán.
Hányszor nyert nálam bebocsátást a talány,
vajon bennem létezel, vagy plátói logika szerint,
nem lehet árva az, ki csillagot farag éjszakákon át, 
és égboltra tűzi egyenként álmaink gyolcs zászlaját. 
Nevet kapott minden csillag ott, hol múzsaszívtől 
dobog a papír, és belopózhat mi fájó, mint fekete paca, 
de elbánsz vele, amint betűid bugyra hajnalra kihasad.
És ülsz a végtelenek hegycsúcsain, hófödte elméd 
hűti kedvedet, és kávét kortyolsz a Tejútnak gondjain. 
Mert hiába ima és igyekezet, a vágytól vemhes tereknek
apró sarkait, összefogni csak annak lehet, ki szerény, ha 
jön a tömeg, e valósággá nemesült őrület, és illúzió-közön, 
egy mellékágon sem fér el semmilyen közöny, mert éberen 
szemléled, hogyan lesz mind napi áldozat, rést ütő csillag  
a Kozmosz főterén, szekérgönc gördül szupernován, 
megmarad a gondolat, tollszerszámmal vés tudatot 
gombostű fejekbe, ezeregy csillag hunyorít, éledve
kint, feltétel nélkül beragyogva a jelent az idő kátyúin.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2015.01.28. @ 11:48 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1337 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak