Dezső Ilona Anna : Homok

Illusztráció: saját festmény
Címe: Alkony, anyaga:vászon-akril, mérete: 40 X 40 cm

Vörösen izzik az ég alja, szelet jósolnak az angyalok… Tapasztalatlan gyermeki daccal áll magában, talán csak séta, kis eszmecsere annak, aki ebben a barátságtalan kinézetű tájban idegenül mozog. De furcsa, gondolja, s több jelentőséget nem tulajdonítva neki, a homokos, imitt-amott rekettyebokrokkal tarkított faluszéli tájban rugdossa a buckákat maga előtt. Arca nedvesen csillog. Az izzó, apróra zúzódott kőmaradvány visszaveti a pihenni készülő nyári napot, s az oly forrósággal simogatja bokáját, majd’ leperzselődik róla a bőr. Most azt sem érzékeli, csak nézelődik értetlenül. Mit is keres ő ott, ahol sohasem volt hazája, hol nincsen elődje sem, s hol még utódja is csak idegenül mozog. Messziről hallik a vonat trillája, zakatoló kerekei egyre közelítenek, táncoló sziluettje előtűnik az egyik zöldes-barna növénycsomó mögül.

Pedig már este van, s még nem ereszt az ég szorítása, a világosság sem adja át helyét a sötétnek… csak az ő szíve dobol. Megbántva, értetlenül imbolyog. Tudja, mire végez a sétával, már minden rendben lesz, mert Isten olyan békés lélekkel áldotta meg, a harag nem tud gyökeret verni, csírái elpusztulnak mellének rejtekében, sorban. A sárgás-vöröses valami egyre közeleg. Felnéz az égre, s úgy véli, lassan ráborul annak fátyla, félbehagyja útját, visszafordul, elindul haza. Már-már eléri a faluszéli első házat, amikor a lanyhás, lágy szellőből, hirtelen haragú őserő kezd tombolni, s oly fergeteges erővel dobálja a vézna testet maga előtt, hogy az majdnem felesik. Megáll egy pillanatra, visszanéz. Ott, ahol a narancsos izzó felhőt látta, most feketében gyászoló viharfelhő tombol. Futásnak ered, de a szél gyorsan utoléri, leveri a lábáról.

Mit akarsz? Az életemre törsz? kérdi halkan, de már nem láthatja azt, ki orvul megtámadta, szájában recsegve ropog az apró szemű, fanyar ízű homok, szemeit kellemetlenül betakarja a por. Ilyen lehet az a pillanat is, amiről a Bibliában olvasott, gondolja s megadóan, hasra vágja magát, karját ösztönösen feje köré húzva, összegörnyedve, nehogy ettől a szúrós valamitől megfulladjon. Fülét befogva várja, amikor az úr elragadja onnan, ahová most leborult. Ekkor csoda történik. Ahol az imént még indigóban tombolt az égbolt, most szelíd nárciszok lengenek, halványan mosolyog a Nap. Nagy nehezen kinyílik a morzsaléktól elnehezedett pilla, aprócska résén vakítva hatol be a fény. Viharnak már nyoma sincsen, amikor felocsúdva e furcsa jelenségből, elmosolyodva elindul vissza a családjához.

Na, eljött az igazság angyala, gondolja, s tudja, e furcsa jelenség válasz buta, ostoba kérdéseinek halmazára. A világ halad a maga rendjén.

Istenem, de szép az élet! elővillanó fogsorából csak úgy pattogzik a finom por, jó nagyot köp, s már szalad is haza.

Legutóbbi módosítás: 2015.01.10. @ 13:16 :: Dezső Ilona Anna

Szerző Dezső Ilona Anna 80 Írás
Dezső Ilona Anna, 53 éves vagyok. Nagyrábén élek, a Sárrét egyik kis falújában Magyarországon. Nagy szerelmem a festészet, és az irodalom. A Batsányi-Cserhát Művészkör országos titkára, a Szent Lázár Katonai és Ispotályos Lovagrend dámája (lovagtisztje) vagyok.