Tóth Zita Emese : (S)ima

 

Csak a szívem fogd meg, Isten,

míg hangtalan félek,

s rezzenéstelen arcomra gyűlnek

a rossz emlékek.

 

Csak a szívem fogd meg, Isten,

könnyeddé váltom magam,

ha többé nem hiszem azt,

hogy minden múltam vigasztalhatatlan.

 

Csak a szívem fogd,

vagy hagyd zuhanni,

hagyd,

hadd tanuljam meg,

milyen képes a világ,

míg szemem lángol,

kezembe gyűl

sokévnyi Miatyánk,

amit nem hallgattál meg,

mert hangtalan szóltam,

azt hitted játszok,

pedig élni tanultam.

 

Csak a szívem fogd meg, Isten,

míg hangtalan félek,

szemem fehérjében

tapasztalattal rajzolt

vörösen izzó hajszálér-repedések.

 

Csak a kezem fogd meg, Isten

és mondd azt, hogy ma ugrani szabad.

Míg zuhanok,

számban homokszemcseként gyűlnek a szavak.

 

Nézz félre most, Isten,

semmim sem maradt,

amit összetörtem,

összetört,

nekem csak a Miatyánk maradt.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2014.12.30. @ 20:12 :: Tóth Zita Emese
Szerző Tóth Zita Emese 146 Írás
'92 ősztől vagyok. 8 évesen kezdtem verset írni. Azóta is tart.