Várakozással túlterhelt ma az éji panoráma. Bekerít,
felemészt az ősz.
Marad a lét. Az ige. Alanya valami elkorcsosult világnak,
állítmánya kiégett fűnek, sebes karú fáknak.
Lekopíroztad az eget. Hiába.
Napot kiáltottál. Hiába.
Csonka hold maradt.
Belőled. Belőlem.
Áradás, földrengés. Kettéhasadt idő, tér.
Összetört a pöttyös bögre, ruhámra borult a vanília illatú éjtó.
Érezlek. Látlak. Dühös tengerek
hullámai csapkodják mondataidat.
( ne haragudj rám, kérlek )
Szíved körül nyirkos falak. Szivárog a félelem.
Belőlem. Belőled.
Se nyár. Se zsibongás. Mondd, ezt akartad?
Hallgatsz. Hallgatlak. Szótlan néznek a falak.
A madarak. Az ég. A föld. Záródnak a hegyek.
Együtthallgatásunk leválik rólunk.
Nyers hús. Dobban.
Csont. Roppan.
Földszag. Légtánc. Avarszag.
Csönd. Angyalhaj.
Ecc. Pecc. Hinta. Palinta.
Ma ki evez át az éjszaka túloldalára?
Egy. Kettő. Három.
Ne rohanj. Még nem fejeztelek be.
Holdra fogyatkozol, pedig lassan minden
hit lekopik a szádról. Világnyi kirakatokra tapasztod arcod.
Szemed szemem. Örökbekapott emlékeid áruba bocsájtják céda nappalok.
A sarkon túl rozsdás éveken nyikorog a Göncöl. Széthull az idő.
Benned. Bennem.
Csendomlás.
A sűrű forgalom miatt ideiglenesen a menny bezárt.
De már se jegyed, se álmod. A hold szilánkjain
rohansz.
Egy isten-hátamögötti helyen blöffölsz. Mértéktelenül.
aki nyer, az is veszít…
( anyád nem tanított meg sírni )
de én úgy csinálok, mintha…
Úszni tanulok a vanília illatú semmiben. Hintalovakat rajzolok,
kormos fényeket,
szárnyak helyett szakadt esernyőket. Életszagú hazugságokat mesélek
öregarcú gyermekeknek,
felhígult érzéseket szürcsölve,
pókerarccal, a látszatra játszom esténként az ördöggel.
De ma is ellenkező irányba zuhantak a szavak.
Szádra vénült a mosoly. Rám könyökölt a sötétség,
hiába csináltam, úgy…
Mintha.
( anyám ma sem tanított meg sírni )
Legutóbbi módosítás: 2014.10.18. @ 13:10 :: Szilágyi Hajni - Lumen
