Marthi Anna : Üvegcsend

Már kárpótlás az is, ha elképzelem a magány jobbik fivérét: egyedüllétemet.

Nem sokáig, csak egy órácskára, míg habfürdőt veszek, és azon elmélkedni

sem lenne rossz, az én időm eljön-e, valahol a hűs ég alatt, mikor egy nyári

délelőtt, élniakarás vesz rajtam szerető szívet, és buborékképpé teszi a hős

férfiembert, akit most még a képzelet cipel, elereszti néha, de a karakter-én,

annak lenyomatát beleszövi minden naplementébe, hajnalhasadásba, izgága

adok-kapokká, e buborékgyártó monológmagány. Itt még fortyog hűséggel

telve a teremtéskohó, ha kiválik belőle, kicsap a nekem való, kristályosodni

látszik, kevéske csillogó megpörkölt könnyszünet után, ábrándozáslavinákat

omlaszt, s megfagyott jégvirágostól nézek ki ablakán, üvegcsend honol, de

el nem törik, reménytapasztalással kötözöm be, kerek holdbajoknak érzeteit.

 

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2014.10.19. @ 17:55 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak