Schifter Attila : Álmaim asszonya

 

Álmaimnak  hollókék  fürtű  asszonya:

együtt  járunk  éber  látomásaimban,

közös  napjainknak  sosem  jön  alkonya,

csodálva,  rajongva  tartom  karjaimban.

 

Ha  rakoncátlan  tincse  hullik  arcába

( nem  valami  ”hállivúdi”  szélgép  fújja )

rám  pillantva  kifésüli    s  nem  megjátszva 

forró  tekintetéből  két  bársony  ujja.

 

Láncra  fűznek  szemében  izzó  bűvkörök:

boldogságban  gyötrődő  rabjuk  vagyok  én,

reám  nézve,  e  fogva  tartásom  örök:

s  kedves  porkolábom  csupa  titok,  remény.

 

Mikor  megajándékoz  a  mosolyával,

ajka  gödreiben  szeretetcsillagok

oldódnak  a  hold  platina  varázsával,

s  tiszta  homlokán  a  jóság  napja  ragyog.

 

Kerülöm  haragját,  keresem  szerelmét,

bántanám  egy  szóval  csak,  magamat  sebzem,

megédesíteni  vágyom   minden  percét,

mikor  lelkem  lelke  tengerébe  cseppen.

 

Ám azt  ne  hidd,  hogy  nekem  csak  azért  drága,

ahogy  Őt  bárki  más  kívülről  láthatja:

van  Neki    szíve,  lelke  tisztasága,

igaz  szerelme  és  őszinte  fájdalma.

 

Mert  Ő  maga,  ki  ebbe  a  testbe  ragadt,

az  összes  látható  szépségével  felér,

s  majd  akkor  is  álmaim  asszonya  marad,

ha  hollókék  haja  már  rég  ezüstfehér.

 

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2014.05.31. @ 14:15 :: Schifter Attila
Szerző Schifter Attila 145 Írás
A verseket mindig is különösen szerettem ( persze, nem mindegyiket ) de ha egy műalkotás - legyen az festmény, szobor, egy írás vagy bármi más - felkelti a figyelmemet, akkor azt mindig nagyra értékelem. Egyszerűen azért, mert érzést, gondolatot indukál bennem: 's ezáltal életet lehel belém.