Marthi Anna : illéri

 

 

 

Az állomásról kézen fogva jöttünk.

Az ebéd egyszerű volt és csendes.

Szavaink is szalvétákba simultak.

Szobámban szárnyaink megeredtek.

Akár hosszú szerelmeskedés után,

lelassulva, mint viharokat túlélt

virágok, ringatózott ajkunk, kezem

értelemért nyúlt: homlokod tavába

meztelen beereszkedett, ültem hűs

fodrokban, nyíltak a nádak. Majd

ültünk sárga mezőben, Te erős

szemhéjaddal vigyáztad sugarait

a Napnak. Hangutánzó szavaink

szonettre valók, most kibontasz,

gondoltad, véred is zsibogni fog,

könnyeden pásztáztad bőröm.

Tetteket cseréltünk izmainkkal:

Te feszültél, én elernyedtem, úgy

kapkodtad el ajkam, nem kellett

még így levegő utánam. Az ágy

illatunkat kilehelte. Ott lelted meg

lelkem, a tiéd elrepített. Ez csak

egy álom. Karoltam a képzeletet.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1324 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak