Király Attila : Lélekmocorgó

Valami belülről fakadó hívó szóra elindulni,

láthatatlan kürtöt indulóként megfújni,

tűzőrzőktől fáklyákat kérni,

a mérhetetlent mégis megmérni.

 

Halak tó mélyi énekét hallani,

nyitott könyvként örök szerelmet vallani,

megmenteni azt a világot,

melyet szemedben elsőként vajon ki látott?

 

Érett szőlőként présben könnycseppet ejteni,

gyermeki bánatot az édes szoknyája mögé rejteni,

tétova lépésből tündérek táncát lejteni,

a világ összes nagy titkát megfejteni.

 

 Lehunyt szemmel hegytetőn állni,

onnan így mégis a távolba látni,

mélyen beszívni a jelent, és tele tüdővel kifújni a múltat,

újra megkeresni és kézen fogni az elhalkultat.

 

Hangjegynek lenni az élet kottájában,

évgyűrűnek lenni földi életfában,

napsugár szőke fürtként lebbeni,

Istenem, mennyi mindent kéne még együtt megtenni…

 

 

2012. 01. 02.

———————————————–

Attila, vannak benne jó képek, jó hangulatok, viszont az a rengeteg ragrím ( abból is a „legcsúnyább” főnévi-igenévvel ) az egész verset szétdarabolja, és olyan érzése támad az embernek, mintha egy -dallamra készült indulót „olvasna-hallgatna”…aminek se vége, se hossza… monoton egyhangúsággal… egy helyben toporogna… és már nem is az a lényeg, hogy miről szól a vers, hanem, hogy „rímeljen”…

Miért ragaszkodsz a mondatvégi rímekhez? Persze lehet, de ez így nem elegáns, ahogy hagytad…

„Ügyes” játékkal azokat a csúnya-csúnya rímeket el lehet tüntetni…majd egyet-egyet meghagyni, de azt is „belső rímként”, mert ez így most nem csattan, csak akad…össze-vissza…

 

Legutóbb szerkesztette - Király Attila
Szerző Király Attila 84 Írás
1967. szeptember 17.-én, vasárnap hajnal előtt születtem a volt királyi főváros, Esztergom kórházában. Anyai ágon Fekete erdei német és bajor, apai ágon palóc vér csörgedezik az ereimben. Édesapámtól a Király, míg édesanyámtól az Attila nevet kaptam, így lettem magyar. Kis kitérőtől eltekintve többnyire a Duna jobb partján fekvő Nyergesújfalun élek. Kisvárosom északi pereme a trianoni gúnyhatár...ezért folyton honvágyat érzek országomban a Hazám iránt. Tanulmányaimat is itt kezdtem a helyi általánosban, majd a vegyipari szakközépiskolában folytattam, de úgy is fogalmazhatnék, hogy itt szabotáltam, mivel a mesék és a regények sokkal inkább érdekeltek, mint a tananyag bizonyos részei. Eddig két gyermekem született, Anna és Tamás. Jelenleg mindketten egyetemisták. Nem is kívánhatnék jobb gyerekeket magamnak. Versek írásába 14 éves korom körül fogtam, de ez csak amolyan első szárnypróbálgatás volt, amelyet a nagybetűs élet taposómalma hamarjában kerékbe is tört. Nem vagyok szolgalelkű, ezért nem szívlelem a láncokat, hiába csörgetik azt mások oly lelkesen. Közben eltelt több mint 30 év, mely alatt néhányszor élve reinkarnálódtam. Közelebbről tanulmányoztam a női lélek működését, és a politikát, melyek során, következtében életem időnként váratlan fordulatokat vett. Hordozok néhány kitörölhetetlen tetoválást a lelkemben, fejemben pedig a hagyományos mellett a női-magyar szótár egy halványabb kivonatát. Ahol a mások határai véget érnek, nagyjából ott kezdődnek az enyémek. Élő könyv vagyok, aki saját megírását érleli magában. Ha akarattal bántasz, a te lapod kitépődik, és én örökre becsukódom előtted. A versekről úgy gondolom, hogy nem én írom őket, hanem ők íratják magukat velem. Az én felelősségem az, hogy ez minél magasabb színvonalon történjen meg. Tartok vele valahol.