Márton Zsolt : Idézet helyett

 

 

Most, hogy egyszerre kedvessé lett mindened,
még a zöld szoknyácskád is azon a vonaton,
mért idéznék szerelmes költőt magam helyett?
Próbálnám úgy mondani, mint egykor Ady,
de az évelő, hátsó ülésű szerelmünkről
talán még ő sem tudna igazat vallani.

Hogy évelő, abban nem hittél semmiképp,
-Tamás voltál, szíved volt csak, nem hited –
hisz nem voltam ,, Lábhoz! ” hűség mintakép.
Bár rettegted a képet, a ,,könnyű asszonyét”,
-óvtak is, ne vállald méltatlan a préda szerepét-,
selyemszálon kúszva érted el a verem peremét.

Kidugtad szép fejed, végre Napba márthattalak.
Pörgetett, szédített, mígnem vákummá nőtt erőd
úgy riasztott, hogy majdnem útszélen hagytalak.
Balzsam volt érintésed s törékeny héj a szavad,
sötét könny húzott, – a megeredt mag szíved alatt-,
férfivé emeltél s a fekete varázs kettőnké maradt.

Emlékszem, lopni jöttél, mezítláb, szántóföldön át,
s loptál nekünk sárosan, egy egész vagy fél órát,
bűnös tettedért most adnám Dorádó aranyát…
Sírtál, ha hunyni láttad, nem perzsel vágy heve,
nyugtattalak, – hogy minden hullámnak törvénye,
hogy nem csak teteje – a csendig, ha jutottam vele.

Vittelek magammal, én, a józanul, helyben utazó,
mikor gyengéd voltál a kórház árnyékos szegletén,
vittél volna magaddal, Te, a gyengén is álmodó.
Róttál, hogy könnyedén osztozom, amin nem lehet.
Érveltem, hogy csak a ráció, ami a féltésen átvezet.
Mégis, zöld szemű lett minden szombat éj nélküled.

Pár napja, a parton próbáltam költőt idézni Neked,
közben éreztem a szelet, hogy fordul a fejem felett.
Most Te lettél józan utazó és én, ki álmodom Veled,
mert most egyszerre oly kedvessé lett mindened,
-még az a zöld szoknyácskád is azon a vonaton;
miért idéznék hát szerelmes költőt magam helyett?

Legutóbb szerkesztette - Márton Zsolt
Szerző Márton Zsolt 57 Írás
nem vagyok senki, tarkómba mar, vagyunk így sokan , húz ez a dal