Félelmünk útvesztőjében
időnk megkopott,
gyűrött átokleplén
meggyilkolt csillagok.
Vágytól érett csókok,
átölelt éjszakák
közt járunk,
múltat feledve,
lábunk nyomát rejtik
hajnali fellegek.
Szavad szavamhoz ér, felsebez,
ölembe temeted
reszkető életed,
és én széppé hazudom
ringató régvoltam.
A pokolban is kívánom
majd utolsó csókod,
szeretlek, mint szerethet
a fegyver, mely tudja,
ölnie többé már nem kell.
Lélekfogytig feloldozást várva
maradok isten előtt szajha,
de érted akárhányszor
büszkén elkárhozom.
Legutóbbi módosítás: 2014.04.02. @ 17:32 :: Ady Ágota Melinda
