Zajácz Edina : Távolodó

Mily kegyes volt hozzám a bágyadt, őszi fény,
mikor homlokomra hullott könnyű csókja,
életre kelt szemem sugárzó íriszén,
s szirmot bontott benne egy parázsló rózsa.

Ringatott csendesen, dajkálta álmomat,
mint gyermekét óvó anya, úgy becézett,
hittem a szavának, nem leszek áldozat,
s hogy örökké tart majd az égi igézet.

Koldus szívem tőle remélte a varázst,
de két ablak között megrekedt egy résben,
már nem akarom, hogy nevemet fába vájd,
te nem értettél, és nem értelek én sem.

Legutóbb szerkesztette > Zajácz Edina
Szerző Zajácz Edina 197 Írás
1975. november 22-én születtem Nyíregyházán. Végzettségemet tekintve általános ápoló és asszisztens vagyok. Apai nagyapám rokonságába tartozott Váci Mihály költő, az ő és Ady Endre költészete példa számomra. A vers szeretete végigkísérte gyermekkoromat, késztetést az írásra először tizenévesen éreztem. Ekkor még nem tudtam, de azóta igen, hogy a versírás művészet, feladat, amelyet hittel, tisztelettel és alázattal kell végezni. 2010-től a Poet amatőr költők oldalán publikálom verseimet, közülük néhány válogatás antológiákban jelent meg, illetve pályázatokon volt eredményes. Írásaimmal számos irodalmi portálon találkozhat a kedves olvasó. 2016-ban irodalmi munkásságomért Verő László díjat kaptam, ugyanebben az évben megjelent Csöndmadár c. kötetem és a Ratkó József Irodalmi Kör egyik alapító tagja vagyok. Igyekszem megtalálni és megmutatni írásaimon keresztül a magam arcát, az általam képviselt értékeket. Teszem mindezt úgy, hogy közben saját sorsomat és legbensőbb énemet tárom az olvasó elé. Két gyönyörű fiam van, szárnyaszegett angyalként kaptam a földi létbe Márkot, akinek ápolása kitölti napjaim huszonnégy óráját, Levi pedig színesre festi azokat.