Pál Abigél : Vízió

 

 

A világ méhének tűzkerekéből

felvetem sandán beszűkült szemem csücskét.

Fájdalmas, körbekémlelőkbe ütköző, lopott 

pillantások mögött megrekedt fél-lelkek.

Előre megyek, félvállal lökve helyet

saját lélegzésemnek, és félrevert harangos szívemnek.

Sűrűn elkeveredek a tömeges szürke kabátok

húzott nyakú gombolásai mentén.

Lövészárkot ás szemem könnycsatornáiba

a félelem-gleccser.

Magasba nézek, és vakító fényekkel megindul 

szívem ütemes vergődésére a sós tenger.

Végig csorog a hátamon át, és

minden viharvert, elhagyott tájat

magába mos a végtelenség.

Már nem látni, hol a vég…

Holdbéli ugarom termő ölévé változom.

 

Legutóbbi módosítás: 2013.12.15. @ 19:51 :: Pál Abigél
Szerző Pál Abigél 41 Írás
Kereső irodalom kedv/t/elő messzi a sűrű fővárosi zajoktól és hangoktól. Szélsőségesen veszélyes idealista, minden ezzel járó hátránnyal együtt, aki naponta kérdezi mi mit ér az életben, és hogy érdemes-e. Kissé depresszív és pesszimista hangulatú középkorú asszony, aki Godot ra vár hithű hitében nap mint nap. Kedvenceim: Simone Weil, Kafka, Pilinszky, Radnóti, Keats, és sok romantikus, Lorca, és Szabó Lőrinc, és még sokan. Szeretem az őszinte emberi kapcsolatokat, amik még tartalmasak, és nem a szokásos kliséken alapulnak. És mindent ami eredeti az emberekben, még azokban is akiket nem kedvelek. Ennyit magamról, a költészethez nem értek, ezért mindennek tudok örülni ami másoknak tetszik tőlem. Végső célom megírni azt a a könyvet ami az életről szól, de még bele sem kezdtem...