P. Tóth Irén : Halálra ítélve

Halálra ítélve mint ember.

Mint fontos tagja a társadalomnak.

Sorvadó testbe veszett remény.

Úgy jön az öregség,

ahogy a szomj, az éhség:

elkerülhetetlen-kegyetlenül.

Nézd, körülöttünk annyi a kérdőjel,

mégsem történik semmi.

Tudom, nem álom ez a hely,

de valahol kell lenni.

Kontármunka, mégis tűrjük,

és beállunk a sorba.

Figyelmünk lassan átvált

bárgyú vigyorba,

miközben halált megvetve

félünk és várjuk,

mikor kerülünk sorra.

Ha ütött az óra,

létünk emléket terít

a körülöttünk téblábolókra.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - P. Tóth Irén
Szerző P. Tóth Irén 199 Írás
Én Szemeim - csukott ablakok, pilláim - leeresztett függöny. Füleim - süketté lett falak, életem - csendbe burkolt börtön. Nem mondhatom el senkinek a titkot... Ne tudjon rólam senki, semmit. Született, élt, meghalt - talán csak ennyit.