M. Laurens : FOGYNAK MÁR…

 

 FOGYNAK MÁR

  

Fogynak már a mérföldkövek utamon.

Lihegve megállok – kalapál a szív –

A fákban értő nyugalmat találok,

S az útszéli szakadék magához hív.

 

Nem vonz már hasztalan csillogó hívság,

Sem vállveregető nyálas kábítás,

– Mit a csúcson lévők hazug lelke szült-

Hamis fények, mosolyok és ámítás.

 

Lelkem megfáradt s testem immár foltos,

A halál már megjelölte bőrömet,

Vézna ujjával vihogva rám bökve,

Felmutatta halált hozó tőrömet.

 

– Most még hagylak kis ideig- sziszegte-

De ne hidd, hogy mindezt jutalmul kapod,

Fogynak már mérföldköveid az úton,

S velem éled meg az utolsó napod.

 

Szemében gúnyos fény gyúlt, és így szólott.

– Te ostoba lélek, figyelj most nagyon! 

Keveseknek adatik meg éltében,

De véged, – most utószor- megmutatom!

 

Lásd hiába is másztál fel a csúcsra 

Mélyre jutsz mint  elfeledett pária*,

 S mélyen alant, véresre zúzott testtel, 

Hitvány-mód végzed mocsokban és sárba’ 

 

( Pest-Buda 2013. ápriliss 28.)

(*pária (itt) = Kitaszított , kivetett )

Legutóbbi módosítás: 2013.07.10. @ 19:11 :: M. Laurens
Szerző M. Laurens 220 Írás
Hogy ne legyen titok: a valódi nevem azonos az 1899‚-ben Nagyváradon született közismert kabarészerzőével, akinek számtalan ismert bohózatán nevetünk a mai napig. Az Ő tiszteletére nem használom a Lőrincz Miklós nevet az írásaimnál. Mottó és ars poetica: Építs Templomot Szeretetből, s ne zárd be soha ajtaját a betérő előtt,ki melegségre vágyik! Építsünk Mi Mind Templomot mindazoknak, kik nem képesek önerejükből téglát hordani hozzá! A Szeretet Templomának oltárán mindig égjen a gyertya, mely fennen hirdeti a szeretet dicsőségét az elfásult világban! M. Laurens ( 2004 )