Gyurgyalag és a tőgyelő méhek

Suhajda erre kirúgott, mint egy öszvér…

Kimúlt a Zöld Malac a falu végén. A hajdani kocsma helyére a Zöld Disznó étterem hízta magát emeletmagasra. Köréje házakat húztak, s az árkád alá látványpék költözött saláta bárral. Az elején még csak a városjárta népek tudták, hogy mit is mérnek benne.  

 A hajdani Malac azért még újraéled az osztálytalálkozón. Hiszen mi hordozzuk lelke darabkáit. Már későre járt, mikor befutott Béla Suhajdával. Nem csoda, hogy együtt jöttek, hiszen a gyerekkori barátok szomszédok, s a szőlészetben is évtizede együtt dolgoznak. Nagy lett az öröm, mert bort pakoltak az asztalra. Egy pillanatra csend lett, mikor megláttuk az üvegre ragasztott madár képét.

     – Gyurgyalag: az év madara – mondta Suhajda, s mindenki a hajdani pofonra gondolt, amit Szabó Bélától kapott érte. Én meg, mint álmomban, visszazuhantam a klottgatyás korba, újraélni, ahogy ez megesett.  

*

     Nagypapa már koradélután megjött a hegyről, mert Badacsony felett beborult az ég. Viharban meg csak a bolond permetezi a szőlejét. Miután kifogott, bevitte a zsákot és a demizsont a konyhába, én addig bekötöttem Reményt az istállóba. Hadd szusszanjon békével az eszeveszett vágta után. Jól tette, hogy most nem vén ló módra járt, mert, ahogy az első villám kettévágta az eget, már elégedetten szénázhatott a száraz jászolnál; korához képest még jól szedi a patáit. Sok büszke kis kanca megirigyelhetné.

     Mire végeztem, kisütött a nap, de csak egy pillanatra, mert látta, még vadabb felhők igyekeznek felé. Odabent nagypapa már túl volt a levesen. Éppen a nyúlpörköltbe aprította a cseresznyepaprikát, mikor rám hunyorított:

     — Aztán mit pofozkodtál már megint? — kérdezte, majd meghúzta a borosüveget, aki időközben kéz közelbe lopakodott a gazdájához.

     — Semmit, nagymama rosszul mondta. Nem én, hanem a szekszárdi újgyerek, Szabó Béla verekedett Suhajdával. Úgy kezdődött, hogy Laci dicsekedett neki, hogy apjától egy forintot kap minden gyurgyalagért, mert az a madár öli a méheit. Persze mi tudtuk, hogy rengeteg kaptár van a kertjükben. Aztán mikor épp azt mondta, hogy a héten már húsz forintot vadászott, Béla felugrott, s lekent neki egyet. Akkorát csattant, hogy majd betörte a nagyablakot. Suhajda erre kirúgott, mint egy öszvér, de rögvest felordított, mert véletlenül a pad sarkát találta el. Persze mezítláb. Pál atya éppen bejött, s közibük állt, de nem vágta fejbe Bélát, pedig ő kezdte a verekedést. Ehelyett csendesen elmagyarázta, hogy a természet nem ismer jót vagy rosszat; meglenne nélkülünk is. Ez csak az emberek találmánya, aszerint, hogy melyik hoz hasznot vagy kárt számukra. Holott Isten teremtménye mind, s csak azt teszi, amire született, s így alkotja a sokmilliárd lény az egyetemes, élő világot. 

Nagypapa erre csak szótlan rábólintott, miközben nagymama leszedte az üres lábast az asztalról. Na meg a tiszta poharat is kivitte, mert az eddig is csak feleslegesen duzzogott a borosüveg mellett.   

     — Meg, ha többet akarsz tudni arról a madárról, kérdezd csak meg Szalajtónét, ő tud róla mesélni. Méhesük volt, míg élt a férje.  

     Ennek örültem, mert szeretem Ica nénit, mert mindig olyan jó a szaga, mikor reggelente áthozom tőle a tejet.

     Másnap persze korábban mentem a kannával. Még néhány tojás is kéretett a nagymama, mert az új kakast csak a jövő hétre ígérte a keresztanyám. Ugyanis a mostani már nagyon öreg, s az utóbbi időben ritkán végzi a munkáját. Azt is kedvetlenül.     

     Ica néni éppen akkor kelt fel a fejőszékről mikor ráköszöntem az istállóban. 

     Később a konyhában, miközben előrehajolva tejet szűrte a kannába, rákérdeztem a méhészmadárra. Felpillantott, és elkapta a tekintetem, hogy mit nézek a blúzán olyan vágyakozva, de csak mosolygott, s leült a sámlira. 

     — Az igaz, hogy az egy gyilkos fenevad a méhek szemében, bár inkább csak borús időben keresik fel a kaptárok környékét. Nálunk ritka, inkább a löszpartos vidéket kedvelik, ahol gyakran fészkelnek. Egy okos méhész nem csapja ki legeltetni ilyen környéken a méheit, bármilyen kívánósan virítana is a lucerna virága. De a méheket pusztítja a sok közül még a fecske, rigó, meg télen a cinke is. Az egér meg kész katasztrófa, a méhészeknek. Fülledt éjszakákon, a kaptár alján is veszély lapul. Időnként sunyi varangyok nyalnak le párat a tőgyelő méhek közül.

     Erre én csak értetlenül néztem, de Ica néni megmagyarázta, hogy ezt akkor mondják, mikor a méhek zsúfoltan lihegnek a kaptárban, sokan a kijárathoz mennek és összekapaszkodva, fürtökben lógva levegőznek a szabadban. Így több hely marad azoknak is, akik bennmaradtak.  

     Ekkor már nevettem, mert elképzeltem, amint egy békula a csillagos ég alatt szerelmével közös jövőről álmodozik. Időnként meg felnyúl és leakaszt egy-egy méhecskét a fürtből, és cukkedli gyanánt kínálja vele kedvesét.

     Odahaza elmeséltem a nagymamának, de még este is derültem, mikor eszembe jutott.      

     Másnap, mikor benyargaltam az osztályba, majd hanyatt estem a meglepetéstől. Ugyanis Suhajda éppen azt magyarázta Bélával nagy egyetértésben, hogy a gyurgyalag milyen remek madár, mert egyes vidéken a gazdáknak nem kell bogárirtó permetlére költeni. Ezek a színes szárnyasok ingyen megzabálják. Később mikor Pál atya bejött az órára, örömmel látta a két gyerek friss barátságát. Mondta is, hogy békességgel és megértéssel mindenről lehet beszélni, mert csak a tudatlan ember érvel ököllel.

 

     Persze csak később tudtuk meg, hogy még aznap este Szabóék átmentek Suhajdáékhoz egy üveg borral, bemutatkozni. Hiszen újak a faluban. Béla meg bocsánatot kért a pofonért. Aztán hozzátette, hogy ő is tudja, hogy az ember elvan méz nélkül, de azt is, hogy méhek nélkül meghal a természet. Erre Laci arca felragyogott, s hirtelen megölelte a barátját. Mire elfogyott a bor, a felnőttek is jól összejöttek. Akkor elámultam, hogy milyen csodálatos véletlen a világ. Suhajda sem gondolta, hogy egy jó barátot kap egy pofonért. 

39látogató,3mai

Szerző kisslaki 251 írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de

1 komment

Hagyj üzenetet