Bakos Erika : Névnap nélküled

Az idézett rész Váci Mihály Szebb öröm című verséből való.

 

 

 

 

„Szívem alatt ragyogsz. A csillagok csipkéje”

 őrzi a bennem-örökké létezésedet,

 rám égtél, mint kőtáblára Isten Igéje,

 kitörölni sosem fogom lélek-részedet.

 

 Pedig néha kitépnélek fájó magamból,

 ne fond reám az angyalok fekete fátylát,

 ám ma-arcomon hiányod síró dala szól,

 és felidézem az együtt megéltek álmát.

 

 Akkor minden pillanat és minden örömöm,

 melyet átéltem, lelkemre festett árnyalat,

 én ma könnyekkel küszködve köszönöm,

 „hogy embernél több leszek általad.”

 

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2013.07.04. @ 17:37 :: Bakos Erika
Szerző Bakos Erika 228 Írás
Bakos Erika vagyok egy Szeged melletti kicsi faluból. 54 éves, két gyermek édesanyja. Szeretem a szép szavakat, az őszinte gondolatokat és a szép verseket. Kedvenceim: József Attila, Pilinszky János és Ady Endre. Versírásra a férjem halála után adtam a fejem, így próbálom öt éve örömeim, fájdalmaim kifejezni. Az első irodalmi portál, ahol publikáltam gondolataimat, a Poet honlapja. Tagja vagyok a DéeMKá Irodalmi Csoportnak. Nincs saját kötetem, de verseim jó néhány Antológiában megjelentek. Még az út elején tartok, de a költészet iránti alázattal teszem a dolgom. A Héttoronyba tanulni jöttem és megköszönöm a jóindulatú segítséget. Szeretnék a portál aktív tagja lenni. örömmel tölt el, hogy itt lehetek.