Petz György : Wang Fu, furcsa vagy te olykor

 

Wang Fu, furcsa vagy te olykor; mint egy európai,

kit két fiával együtt gyötört halálra két tengeri kígyó –

csak te másként vonaglasz, bár nemes egyszer?ség

és csöndes nagyság rajtad nem látszik. Látszikot én sem

ismerek – valóban, én csupán emberi vagyok, akinek

mardosó kígyói belülr?l fakadnak, és már annak is örül,

ha kívülre kerülve lehet velük megküzdeni. Olykor üvöltök,

és nem igénylem a közönséget hozzá – tudom, van ezzel

más is így. Máskor csöndesen viselem – remélem, így lesz

majd egykoron, ildomosan a végs? kígyókkal, s nem látod.

 

Jól elvagyok a paradoxonokkal. Elismerem, elmém csapdába

került, így szabadulok, míg újabbat találok, hogy beleessem.

A magasságos számára nincsen paradoxon – fölöttük jár, nem érintik,

hiába kérjük együttérzését, mosolyog az örökkévaló der?vel, mert

nincsen benne szeretet. Ha van, az egészet szereti, amit minden egyes

a maga kudarcaként fog fel, mert egészként érezni képtelen; mint

azt is, hogy az Örök Id? részese, amely el?tt bármi egy idej?

és lényegtelen. Nem fontos, hogyan is vagyok a paradoxonokkal.

 

Legutóbbi módosítás: 2012.12.21. @ 19:41 :: Petz György
Szerző Petz György 1167 Írás
Sose feledd a gyermeket, aki voltál; benne a kulcsa annak, aki ma vagy. Középiskola: biológia-kémia tagozat; novellaírás, versek; kézilabda. Egyetem: 1974-1979 Szeged, magyar-történelem-Latin-Amerika speciális képzés; összehasonlító világirodalom szakkör, versek; kézilabda. Lakás: Békásmegyeren. Családi állapot : nős; három fiú, egy lány (38, 26, 19, 16). Tanítás: szakmunkásképzőtől az egyetemig hét éven keresztül Szegeden, Budapesten; tolmácskodás. Tíz évig szerkesztés, irodalmi vezetés könyvkiadóknál (Gondolat, Babits, Göncöl), majd újra tanítás a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, majd a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumban; valamint szerkesztés, könyvírás. Bolha a világ ura (gyerekkönyv), Te is Az vagy (versek), Maga a tettes (krimiparódia és rádiójáték), Murphy-kötetek, Szerelmem, Mexikó (regény), Az ecetfa illata (regény; a Konkrét könyvek pályázatán NKM-különdíjas ), Kérdések és válaszok a görög mitológiából; Kérdések és válaszok a Bibliából újszövetség (ismeretterjesztő könyvek), Irodalom feladatgyűjtemény és Tanári segédkönyv (CD) Madocsai László gimnáziumi tankönyveihez. Üzenet társainak - az Alföld Kulturális Egyesület novellapályázatán II. díj 2006-ban. ****************** 1955-2020 Petz György elhunyt 2020 augusztusban! Részvétünk a családnak.