Megöl a csend, lassan, mert kínoz, kikényszeríti féltett titkaim, vert helyzetb?l vágok vissza a páston, halk suttogásommal aprókat szúrok a mélysötét csendbe. Ordítanék, de felesleges, mérföldes magány csendje borult reám. Hangom elhal centiméterekre t?led, s ha még egy decibel törne el?, az is csupán csiklandozná füleidre tapasztott kézfejedet.
Blitzer Csaba vagyok. Középiskolás koromban kezdtem el verseket írni, majd hosszabb szünet után 2005-től kezdtem újból eme szenvedélyemnek hódolni.
2008-ban személyes tragédia ért, édesesanyám eltávozott, verseimre is jelentős hatással van azóta is elvesztése.
A Héttorony irodalmi portálja nem ismeretlen előttem, korábban tagja voltam már az oldalnak. Most először csak olvasgatok, aztán idővel megpróbálkozom az oldalon eddig még nem szerepelt műveimmel, s időnként egy-egy régebbivel is, melyek már szerepeltek fent.