Marthi Anna : Annabella

 

Jó, elismerem, már elég szelíd vagyok:

majonézes krumpli sem okoz gyönyört,

ha eleget dolgozok, s utána frissen vágtatok

haza, ott útközben, lépten nyomon

próbál elgáncsolni a csoda. A hárs virágzik

útszegélyen, felnézek és fészek a lomb, tán

óriás harmóniát kotlott ott az angyalsereg,

és fülönfüggőket készítettek, illatos ékszert

maguknak. Új léptek virágoztak ki bennem is,

a túloldalon kopogó magassarkúk meglepve

bámulták libegve ringó selyem egyszál

felsőneműm, valami falusi szoknyaféleségem;

lélekkel töltve ki az üdeséget, amit már

nem is tudom, mi eredményezett. (A kedv.)

Legutóbbi módosítás: 2012.06.11. @ 20:50 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak