Maretics Erika : Látod..

 

Látod fiam, hamar jött el az ?sz,
nem hívtam, mégis betolakodott
nyirkos h?vösével a szobába, 
 eszembe juttatva eddigi életem,
felidézve az okot, amiért mostanában
b?sz eltökéltséggel utazom a múltban,
elgondolkozom, mit tehettem volna jobban,
s olykor mit rontottam,
milyen töretlenül hittem
megismételhetetlen önmagamban.
Sejtjeimb?l faragott szobrod,
a büszke szül? piedesztáljára emelt.
Húszéves voltam, mint te most,
gyerek-anya, anya-gyerek.
de mára, kicsi fiam hová t?ntél,
talán a férfi 
zártszilárd burkába. 

Keresd, tudom, megtalálod,
még benned él,
de szögletes lett arcod-lelked,
mikor történt, hogy az áradat,
elédesgetett t?lem, nem tudom,
de remélem, te leszel,
ki engem utoljára burkol
meleg nyugalom-takaróba,
és te fogod majd a kezem,
mikor magába fogad a végtelen.

Legutóbbi módosítás: 2012.06.11. @ 20:53 :: Maretics Erika
Szerző Maretics Erika 205 Írás
Ember vagyok, büszke lény, egyetlen a föld kerekén.