Éjjel kitartó közönnyel szemerkélt az es?,
mára a házak fala, mint ázott papír – foltos.
Furcsa kábulat borul a városra,
er?s vákuum szívja magába a nyüzsgést.
Lehulló makulátlan csöpp,
maga a lomha id?.
Fák fázósan rázzák le az es? vizét,
vacogva rezeg sok apró levél,
baljós hangulatban dohog minden ág.
Vizes aszfalt fénylik lábam alatt,
görbül a hátam, s körülöttem a tér.
Az ég opál, tömör árnyéka lehangol.
Tócsák nedves foltokká apadnak,
nem értem, mit suttog a szél,
de emlékszem es? után,
milyen illata volt hajadnak.
Ázott fejemre, mintha a múlt
valamennyi zápora tapadna,
meggyorsítom lépteim,
néma emlékeim újra élni vágyom,
de hideg van, csak összehúzom
magamon kabátom.
Legutóbbi módosítás: 2020.01.13. @ 13:16 :: Adminguru