kisslaki : A világjáró baronessz, meg a hívő zsoldos

A tiszt ahelyett, hogy feleségül vette volna a lányt, eladta egy dán örömházba

 

    Az Úr 1728. évében Koppenhágában későn tavaszodott. A két hajó rohant volna már Grönland felé, de nem hagyták a vasmacskák; mert még tartott az esküvő. Ilyet sem látott még Dánia, mióta keresztény lett Kékfogú Harald! Az evangélikus templomban, két sorban álltak a házasulandók. Egyikben a tíz, börtönből hozott nőszemély, a másikban pedig ugyanannyi ágrólszakadt, de tisztességes vőlegény. Köztük Borkövi András is. Hogy mért fújta északra a sors, azt már maga sem tudta. Szökhetett volna dél felé is az ezredkasszával.

    A nagy ricsajban Jansen tanácsos úgy belerúgott a szószék előtti asztalba, hogy csakúgy döngött. A hirtelen beállt csendben felírta a nők nevét külön-külön egy papírra, s beletette az urnába. Azután egyenként odalépett a sorból egy férfi, kivett egy cetlit, amiről Jansen kikiáltotta a hajadon nevét. Erre a szólított nőszemély odaállt a legény mellé.

    Szerencsére Mari cédulája már Bandi markában volt, mert idejében megsúgta a tanácsosnak, hogy már régóta szeretik egymást. Na meg öt tallér, az öt tallér… Nem csoda, mikor kihúzta az öklét az urnából, neki jutott a magyar lány. Mari drámája az volt, hogy bakfis korában – akkor még Nóra baronesz – megszökött egy zsoldos lovastiszttel. Wayk báró rögvest kitagadta, mert nagyon megviselte, hogy a leányka magával vitte a családi ékszereket. Később, amikor az utolsó gyémántkőért kapott pénz is elfogyott, a tiszt ahelyett, hogy feleségül vette volna a lányt, eladta egy dán örömházba. A baronesz már négy éve szolgált az intézményben Mari néven, amikor megismerte Borkövi Andrást, akit hozzáűzött a kényszer. Ritka a szakmában, de a lány beleszeretett a kuncsaftjába; érezte, hogy nélküle már nem tud élni. Aztán börtönbe került, amiért leszúrta a bordélyost, aki ellenezte, hogy elmenjen Bandival.

    Mikor az utolsó lány is elkelt, Jansen kijelentette az oltár előtt, hogy a jelenlevők önként jöttek házasodni, és Grönlandon fognak új életet kezdeni. A lelkész azért megkérdezte őket is, mire azok katonásan rávágták, hogy: igenis! Erre keresztet vetett rájuk, és házastársaknak nyilvánította a párokat.

    Közben a fedélzetről Richard hadnagy addig kukkerezett a templom irányába, míg végre feltűnt a hajó felé loholó menet. Az őrök velük siettek, nehogy még meglógjon nekik valamelyik fehérnép.

    Rövidre rá, már a nyílt tengeren ismerkedett férj és feleség, hiszen reggel még azt sem tudták egymásról, hogy melyikük a magasabb. Közben iszogattak. Nemsokára olyan szépen szólt a nóta, hogy a korláton pihenő dankasirályok meghatódva vijjogtak. A tizenegy ló csak akkor kezdte el a rekeszek falait rugdalni, mikor éjféltájt, dal helyett már csak ordítozott a berúgott társaság.

    András és Nóra nem volt közöttük. Találtak egy védett zugot a tatárboc tövében, ahol tűnődve találgatták, vajon milyen jövőt szán nekik a Mindenható.

    Mire a háromhetes út végére értek, az összezártság és az égetett szesz megtette hatását. A kikötésnél az egyik feleség odaordított a kormányosnak, hogy süllyedjen el a hajójával együtt. Mire a babonás kapitány rögvest megkorbácsoltatta.

    A vadak ujjongva integettek a partról, ám amint meglátták a fehér nő gömbölyűbb felére csattanó szíjat, abbahagyták. Ilyen részeg népséget ugyanis még sohasem láttak. Elfordultak és szégyenkezve hazamentek. Hans Egede, Grönland lelkésze is megdöbbent: ezek lennének a tisztes házasok, akiket Frigyes király ígért? Vagy talán az Úr küldte nyakára ezt az újabb próbatételt? Hét éve, amikor idejött, nehezebb dolga volt az őslakókkal, mégis megtanulta a nyelvüket, s megalapította Godhaab települést. Közben olyan buzgalommal térített, hogy nemsokára már az Úr is eszkimóul hallhatta a Miatyánkot, hogy: „a mindennapi fókánkat ad meg nekünk ma.” A tiszteletes így tette számukra érthetővé a kenyeret, hiszen a jégmező még sose látott búzakévét.

    A zord vidéken Nóra zokszó nélkül tűrte Bandival a mindennapok terhét. Hiszen ketten cipelték, és az öröm is duplázódott egymás szerelmében. A lelkész megkedvelte őket, s aggódott, hogy nem élik túl a grönlandi telet; megesik, hogy néhány eszkimó is csak tavasszal olvad fel. De ahol nagy a szükség, közel a segítség! Éppen befutott a „Mohr” nevű fregatt a téli tartalékkal meg egy üzenettel, hogy Nóra térjen haza, mert a báró szeretné még megáldani, mielőtt megtér őseihez. Az utazásra pénz is érkezett bőségesen. Az ifiasszony nem értette, hogy talált rá a levél. S hogyan utazzanak éppen most, mikor csak reggel tudta meg, hogy babát vár. El is sírta magát örömében. Közben Bandi már döntött az asszony helyett is; serényen nekiállt csomagolni…

    Két napra rá a fregatt már vidáman bukdácsolt velük a vízen Koppenhága felé.

    Mire október derekán megérkeztek, hideg eső verte a várost, s már összébb bújtak a fázó házak az utcasoron. Bandiék Vendel napján indultak volna tovább, csakhogy olyan tűzvész támadt, aminek eszeveszett dühe csak harmadnapra szállt el az utolsó pernyével. A város nagy része porráégett. Bandi is segített oltani, de mikor elfogyott minden, ami még menthető, maguk mögött hagyták a gyászt.

    Teltek a hónapok Brémában, ahol a kis bérelt házikóban megszülettek a babák. Onnan csak akkor indultak hazafelé, mikor az ikrek már inkább ették a zsíros kenyeret, minthogy szopjanak.

    A Wayk birtokon, ahol az Árva ömlik a Vág folyóba, a magányos atya búskomor lett. Még mindig gyászolta az eltűnt lányát. De mikor András napján begördült az ámbitus elé az utazóbatár, a báró béna arca újra mosolygott, mikor meglátta az ikreket. Közben az örömhírre összefutott a cselédség. Akkor a mélyhitű atya hálaimát mondott, hogy a Mindenható hazavezérelte lányát, családostól. Az Úr mosolyogva hallgatta, mert tudta, hogy az igazi meglepetés még hátra van! Mikor is reggel beállít majd a vidék új püspöke, aki a levelet s a pénzt küldte Grönlandba.

    Evvel jóvá tette a hajdani vétkét, mikor lovastiszt korában megszöktette Nórát.

 

Legutóbbi módosítás: 2012.05.08. @ 17:02 :: kisslaki
Szerző kisslaki 252 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de