*
Még ölbe vennék minden boldog percet,
mit Anyám keze rajtam itt felejtett,
két karjának minden ringatását,
babusgató szeme pillantását.
Elrejteném, senkinek se jusson,
nem osztoznék mással ezen jusson,
enyém legyen akkor is ha mégse,
megkövezném a halált is érte.
Még ölbe vennék minden boldog percet,
ne az idő nyerje meg a versenyt,
ne hantodra hulljanak a szirmok,
elmondhassam, örömömben sírok.
Idekint a természet ‘hogy éled,
nevetésed visszhangzik a szélben,
ablakomat kitártam előtte,
egy kis foszlányt menteni belőle.
A virágcsokrot, amit neked hoztam,
nefelejcsből, gyöngyvirágból fontam.
Anyácskám, tudom, minden hiába.
Az ölelés már mindkettőnkben árva.
Legutóbbi módosítás: 2012.05.01. @ 09:14 :: Bakkné Szentesi Csilla