Marthi Anna : Kultúr-talány

 

Balzsamot rebbenő pillák,

fáradt szem nyílik az égre.

Ereszcsatornáin a kéznek

forró, omlós, piros tinta-ér.

Hajlik szemérmesen érted,

halk ritmust zizeg a szél.

Lombsuhogás-szoknyádra

néz utca végén a kertkapu.

Merre lófrál el ismét, rólad

álmodó gondolat-töredék.

Óhajtás. Kitér a járdaszélre,

finom alagút pupilla-széke

ring a mondaton. Szenet

dörzsöl, szundítva maszatol,

de könny kincsét megejti

a címeres jelű papírlapon.

Beéri a lendület, dalkörtés

forma rajzolódik a porba,

vágatlan nyújtózik a kés, s

várakozón pihenő levélnehezék

csendéletében: tölgy asztal

selymének húsán kész könyv.

Legutóbbi módosítás: 2012.05.01. @ 04:03 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1338 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak