Szilágyi Hajni - Lumen : CsendÉlettelen

 

 

 

Földig hajol az ég, külvárosi templomok ódon ajtói nyílnak a sötétlő horizont peremén. Szürreális kép. Talán egykor itt élt Isten, ebben a világháta mögé rejtett zugban. A kihalt játszótéren rozsdás hintába kapaszkodik az anyátlan szél, az útszélén álmos villanypóznák nyújtóznak a rongyossá tépett felhők közé. A lámpák fénye, mint illatos gyanta az utca macskakövére csorog. Az öreg pályaudvaron acélsínek fénylenek szigorú fegyelemmel, mozdulatlan, egymás mellett. Várják a holnapot, de hiába, az áruló tegnap konok hallgatásában örökre kisiklott. Zárványcsend nehezedik a házakra, vakablakok, kilincs nélküli ajtók árnyék montázsa terül el a néma reggelben, a zajongó boldogság a falakon túl rekedt. A türelmetlen idő az utolsó lélegzetben felsértette ajkát, most szemében sóhajok, remények áznak egy istentelen MásVilág drámájában.

Pillanatkép, filmszakadás …

Először a szem csukódik le, szemhéj mögé záródik a tegnapból lopott fény, majd a csend rátapad a szájra és a holnap elrejtett hangjai szívfalak közé szorulnak. A kéz ökölbe szorul, az ujjak imát morzsolnak, az inak görcsbe rándulnak. A világ oltára elé térdepel a maradni akarás, mert minden nem várt érkezésben ott dobban a fájdalmas elindulás. Tépné, harapná a boldogságot az éhes test, de már nincs alku, nincs könyörület. Az élet is csak egy vakvágány melyen éjjel nappal zsúfolt vonatok rohannak át, de a csend ma reggel törhetetlen, átjárhatatlan. Hosszú az alagút, sűrű a levegő, nem oldódik a hideg, sem a bőr alatt, se az agyban, sem a szívben. Minden elmerül, kettétörik, szétfoszlik, mert ez is csak valami gyermeki, érthetetlen szívre retusált vágyakozás, ami való az a tudaton kívül van feketén-fehéren, ahol Isten álmodik jóllakottan a vasárnapi harangszó után.

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"