Marthi Anna : Ezerarcú

 

Ó százarcú, ezerarcú ég!

Illatos, felhős és rózsaszín!

Arcomra írsz Isten, csend ül

a tisztes vágyakozásra –

engedélyt kap szemem,

hogy lássa: a szépség is

olyan akár egy lenge ruha,

lebben és szomorú fejűek

ölthetik magukra ha

pingál a nyitott ablakon:

ecsetje a táj, a természet,

palettán maga a tavasz,

kelendőbb, napsugaras.

Arcomra festi esti énekét,

madárszólamú csendes

révületet, elhúz egy mézes

madzagot, rózsaszínnel

babrál a szellő – bele is

pirulok. Egy felhőcsíkból

rajzolsz mosolyráncokat,

a hajam felcsavarod – fák

törzséről lecsurran a copf.

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1318 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak