M.Simon Katalin : Megbékélten

Nyomtatás

Amikor lehullott az első levél,

Földig hajolt érte az ág,

De hiába, elszállt a széllel,

Többé nem látta.

Visszahúzta folyton zizegő

Maradék sarja,

És tűrte némán,

Mint űz gúnyt vele az idő…

Egy reggel különös pompában

Levelei elhagyták mind,

Roppant az ág, s a jeges űrben

Álomba merült megbékélten.