Hol volt, hol nem volt, még a lappancsházi sungorlón is túl, volt egyszer egy királyfi. Fiatal volt a királyfi, és egy nagy várban élt, ahol a királyi mesterségre oktatták apja, az öreg király parancsára, hogy mire majd nyugdíjba megy, nyugodtan rábízhassa az országot. Vadászatot, halászatot, lakomázást, ivászatot és középkori politikai gazdaságtant tanult, azon kívül zongorázni és sutyerákul. Merthogy a szomszéd nép a sutyerák volt.
Így élt és tanult lelkesen a kis királyfi egészen tizenhat éves koráig, mikor egy szép napon a tanítója egyedül hagyta a könyvtárban, mivel aznap műtötték a bütykeit.
Persze kikészítette az aznapi tanulnivalót a királyfinak, aki neki is látott, de pár óra múlva elunta a tanulást, és nézelődni kezdett a könyvtárban. Megnézett ezt, átlapozott azt, és ahogy így nézelődött, egyszer csak kezébe akadt egy könyv, ami mélyen a többi mögé volt eldugva. Megnézte a címét: „Az lovagoknak és királyfiknak a szexualitás mibenlétéről, 126 darab színes képpel”. Kicsit belelapozott, aztán kerekre nyílt szemmel nézte-nézte a képeket, mert ő még olyat sosem látott. Volt ott várkisasszony rékliben és rékli nélkül, egyedül mosolyogva és várúrral takarózva, egy várúrral és kettővel, fedeles nyoszolyában és fűben, kezében rózsával, és kezében nem rózsával.
Hát ez nagyon érdekes volt! Nem is tanult aznap mást már a királyfi, hanem azt a könyvet lapozta át száznegyvenhétszer, mígnem kívülről fújta egészen az utószóig, ahol ez volt írva: „Kedves lovag barátom, amennyiben böcsülettel áttanulmányoztad a könyvet, most már akár a legyet is röptében!”
— Azt a… — álmélkodott a királyfi — még a legyet is. Röptében!
És ahogy felnézett a könyv utolsó lapjáról, hát pont egy legyet látott az asztal lapjáról felszállni. Felugrott, hogy elkapja a legyet, de az kiszállt az ajtón. Ki az ajtón, ki a várkapun, neki a mezőnek. A királyfi pedig rohant utána:
— Hééé, te légy várj meg! — átrohant az úton, át a kiserdőn, át a mezőn egészen a patakpartig, ami a határpatak volt az országa és a sutyerákok földje között. És akkor keményen felbukott valamiben! Hát a nagy fűben elbújva a sutyerák királykisasszony napfürdőzött egy szál napvédő krémbe öltözve. Kicsit mindketten meglepődtek, de mivel a királyfi egy jól nevelt királyfi volt, és sutyerákul is beszélt, bár elkerekedő szemekkel, de csak megkérdezte:
— Adj’ Isten, szép királykisasszony, hát hogy szolgál a kedves egészsége?
— Mit keresel erre, te királyfi, amerre a madár sem jár? — kérdezte a lenge öltözetű királykisasszony. És a királyfi becsülettel elmesélte, hogyan is történt a légyhajkurászás, ami ugye itten a patakparton zárult.
Jót nevetett ezen a sutyerák királykisasszony, hiszen ő már régen mindent tudott ezen tudományról, léggyel meg anélkül. De főként légy nélkül.
— Ide figyelj, te királyfi, hát nagyon hiányzik az a légy? Ha szeretnéd, én zümmögök neked.
— Igen? Jaj, de jó! — kiáltotta lelkesen a királyfi, és ahogy felhangzott a zümzüm, rögtön kipróbálta, mitől is döglik a légy, azaz a nemrég szerzett elméleti tudását immár gyakorlattá konvertálta. Egyszer. Kétszer. Háromszor…
Csak ekkor nézték meg igazándiból jobban egymást, és az bizony szerelem volt első látásra. Illetve másodikra… azaz harmadikra.
Nem is késlekedtek sokáig, hamarosan egybekeltek, egyesítve a királyfi és a sutyerákok országát, ahol közösen uralkodtak. Az új ország jelképe pedig zöld mezőben egy elefántcsontból készült, aranyozott légycsapó lett.
Itt a vége, fuss el véle.
Legutóbbi módosítás: 2012.02.13. @ 18:48 :: Torjay Attila