Szeibert Éva : Az örömlány bánata…

Szürke hajnalok,
es?verte macskakövein
botladozom vakon,
a néma házfalon,
az ég könnye csorog. – szórendet cserélnék: “…a néma házfalon/csorog az ég könnye”. A páros rímeléssel nagyon kell vigyázni, mert túl énekl?s, túl vidám, túl komolytalan lesz t?le a vers. A csorog-ácsorog páros pláne nem a legszerencsésebb. A szórend cserével nem lesz ennyire direkt. 

 

A sarkon ácsorog
egy fáradt örömlány,
kicsit öreg már,
de ez a kenyere,
tenyere rég fogott már – ide nem kell a már, fentebb már van egy. 
ötezres bankót,
visszeres lába,
 igényli a mankót. – a bankó-mankó páros megint csak nem szerencsés, ismét cserét javaslok: mankót igényel.
Arcát red?sre gy?rte a pia,
vénségére hárpia
lett bel?le, fel?le már – megint egy már! Talán fentebbr?l, az “öreg” után lév? márt kéne kiiktatni. 
az ég is leszakadhat!

 

Csak áll a szürke hajnalok
es?áztatta macskakövein,
s rezignáltan mereng,
elrontott élete
kifosztott évein.

 

Legutóbbi módosítás: 2011.08.16. @ 15:53 :: Szeibert Éva

Szerző Szeibert Éva 73 Írás
Érden éldegélek, bár nem érdemes. Nem volt életemben semmi érdekes. Veszem a levegőt, úgy mint bárki más, és ha egyszer elfogy, nem leszek hibás. Itt bolyongok néha mind a Hét toronyba, megrepedt szívemet betekerem rongyba. Egyszer rám találsz majd hullahegyek ormán, hogy jó ember voltam, ugye nem koholmány?