Marthi Anna : Hajnal, napfelkelte

Ma 5 óra 47 perckor ébredtél,
álmos szemeidből dörzsölten
első fénycsíkjaid küldted ránk;
hűvöskés ösvényen várakoztál.
Büszkeségemet mint hálóinget
levettem, arcomra paskolt vízzel
szaladtam…álmomban újra
egy éve voltam az iskolapadban,
szeptember elseje, mosolygó
fejed a torta mellett – a katedrán.
Nap, már hasamra sütöttél, mire
elillant álmom, ösvényem várt.

Legutóbbi módosítás: 2011.08.16. @ 07:32 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1338 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak