Maretics Erika : Nagyanyám

Kicsi, simogató keze 

a takarón rebben,

a fal vakolat-könnyeket sír,

vigasztalan pereg.

Minden más

az id?, a szívdobbanás,

megáll, dermed akár

a legszörny?bb perced, aztán

mint zizzen? papír,

 hallatszik újra a szó,

füledbe zárul, üresen kongó,

haja selyme a párnán fakó,

meleg fény? szeme, a múltban járó,

mint megkövült gyanta

a bogár körül,

borostyánná szelidül.

Minden t?le kapott

sejtem lázad,

vére ereimben szilajul árad.

A halál ágya fölött lebeg,

a vén lámpagyújtogató,

a nagyanyám életét kioltó,

 szemembe nevet.

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2011.08.26. @ 14:05 :: Maretics Erika
Szerző Maretics Erika 205 Írás
Ember vagyok, büszke lény, egyetlen a föld kerekén.