I. (Szent) István király (eredetileg Vajk, 969., Esztergom (Születésének napjaként felmerül egy másik dátum is: 975.) – 1038. augusztus 15., Székesfehérvár vagy Esztergom-Szentkirály) az első magyar király. A Kárpát-medence magyar törzseit vagy fegyverrel, vagy békés úton hajtotta uralma alá, a lázadásokat pedig leverte. Uralkodása alatt a magyar törzsek szövetségéből létrehozta az egész Kárpát-medencére kiterjedő keresztény magyar államot, és az ezer éves magyar törvénytár az általa alkotott törvényekkel kezdődik. ő szervezte meg a magyar keresztény egyházat, nevéhez főződik a tudományosság magyarországi kezdete is. Magyarországon minden év augusztus 20-án I. István király szentté avatásának napját ünnepeljük.
„Az mi régi szent István királyunknak
koronája semmi a pallosa nélkül.”
Zrínyi Miklós, 1663.
De Sancto Stephano rege Vngariae XXI avgvsti:
Nota Hálá adásunkban
(részlet)
Az kinek ma vágyon szent ünepe napia,
Ezt á kereszténség nagy örömmel aldgya,
Az magyar nemzetnek kj elsö kyralia
Vala az Christusnak szentséges szolgaia.
Szent Istuan kyralinak össi Texuss vála,
Az atya peniglen néki Geizá vala,
Szülö édes annya az Sárolta vala,
Christus urunk hitit az kik vették vála.
Midön Geizá herczeg azon gondolkodnék,
Sárlotta aszszonnyal ezt meg nyerhetnéik,
Hogy meg térhetnének bálvany imadások
Az Christus hitére; hogy ök alonnának,
Egy eyel nekiek boldog szüz Maria
Ottan meg ielenék, és imigyen szola:
Rövid napon néked az ur Isten, Geizá,
Hidgyed, egy szép fiat ad, kire ö ezt bizta.
Az ki Eztergamot világra szülleték,
Szent Albert püspöktöl meg köröszteltetik,
Es Istuannak azért ottan nevezteték,
Kiben az Istennek malásztya lakozzék.
Mert vén emberek-is minden iámborságnak
Peldaiat vehetik alazátosságnak,
Azért elöször-is nevét mi urunknak
Hallaték ö töle az Jesus Christusnak.
Midön az ö atya meg vénhedet vála,
Halálához penig készülni ákara,
Alazátos szivet Istennek mutata,
És halákat néki tizta sz ivböl ada.
Inté magyárokat azért, hogy mágoknak,
Még él, feiedelmet ök választannanak,
Szorgalmatos gondgyat az ki országoknak
Visellye mindenben az Magyar országnak.
Minnyaian magyarok szent Istuánt, urokát,
Mind edgy ákarátból ottan ö mágoknak,
Az kit nem herczegnek, hánem kyralioknak,
Örömöst valasztak elöttök iároknak.
Sis honestus
(részlet)
Égtek a gyertyák, zsolozsmáztak a papok: István király szentté avatására készült az ország. Kovácsolták a glóriát.
István nagyobbik legendája, amely László király rendeletére 1077 körül íratott, szent életű, bölcs királyt fest, keresztény és emberséges uralkodót, kegyes királyt, akinek kezéhez vér, mocsok nem tapadt, s aki szent életével érdemelt magának helyet a szentek között.
Könyves Kálmán, a tudós király harminc év múlva szigorú törvényekkel igyekezett rendet teremteni elkanászodott országában. Az államalapító, birodalmat szervező Szent István királyt nagy uralkodó elődnek tekintette, s emlékét, tiszteletét kívánta alattvalóiban ébren tartani; bizonyítani: uralmának szigorúsága István uralkodásának szigorúságában gyökerezik. Megíratta István király kisebbik legendáját, amelyben a nagy király fegyelmezett államrendjéről mesél tanulságos példabeszédet a legendaíró, törvényeket megtartató kemény, határozott, erőskezű hatalomról.
E kisebbik legendában olvasható egy történet, amely a korábbi legendában nem szerepelt.
István király álomba szenderül, s egy gazember, akit aljas tettre három társa bújtott föl, belopódzik a király hálószobájába, köpenye alá rejtett karddal, gyilkos indulattal. Az orozva gyilkolni készülő – a legendaíró úgy mondja: égi jelre – elejtette kardját, a fém a kövezeten megpendült, s a zaj felriasztotta álmából a királyt. A király lábai elé boruló, bocsánatért könyörgő gyalázatost István nem bünteti, kegyesen útjára engedi, de három cinkosának nevét tudakolja, hogy azokat méltóképpen büntethesse. Hartvik püspök néhány évvel későbbi legendaszerkesztményében a történet itt véget ér, ám a legendában olvasható még egy mondat: Hogy pedig az utódoknak okulására legyenek, és tanulják meg uraikat a legnagyobb tisztelettel tisztelni, látásuktól őket megfosztotta, ártó kezüket levágatta, s akik igaztalanul az igaznak vére ellen fondorkodtak, igazságos ítélettel bajos életre jutottak.
Hartvik püspök tehát vakításról, csonkításról nem tud. E véres tetteket – szent legendáját cirkalmazva – nem említi. Az ő királymeséjében a kegyes és bűnbocsátó, igazságos király áll előttünk. Földi szenny, evilági mocsok nem piszkolja István szent arcképét. Feltételezhetően Hartvik püspök a kisebbik legenda szövegét olvasva-másolva érdektelennek, elhagyhatónak ítélte a három összeesküvő megcsonkításáról írott mondatot. A hatalom olykor véres tettekre kényszerül, de nem István csonkította s vakította meg az ellene lázadókat. István szent és kegyes király. Példaképül álljon élete, ne rettentésül.
És elhagyta az utolsó mondatot. És csak magában, titkon merengett azon: a háttérben meglapuló cimboráknak, akik gyilkolni gyávák voltak (vagy előtérbe tolt társuknál voltak hatalmasabbak, s ezért kímélhették kezük a véres munkától?), István, a kegyes, jó király miért nem kegyelmez?
István 46. törvénye: Valaki embert öl karddal, azon kard által vesszen el. Éjjel, karddal kezében áll királyi ágyánál egy férfi, gyilkolni készül, az uralkodóra, Isten felkent emberére emel kezet, és István megbocsát. Miért? Mert kegyes, keresztény király. S akik a háttérben maradtak, akik csak titokban törtek életére, azok számára nincs irgalom. Szemük világa vész, karjuk hullik. Miért? Mert István bölcs politikus. Egy orgyilkosnak megbocsát, így besúgó, bizalmas emberévé avatja, akit bármely pillanatban eltehet láb alól, hisz az királyát meggyilkolni készült, ezért bármikor jogos büntetés a bárd. Most a megrettentett, besúgóvá aljasult összeesküvő három cimboráját leplezi le, máskor majd másokat. S eltűnik a süllyesztőben, ha már túl sokat tud s nem lesz többé urának szüksége rá.
A kisebbik legenda ilyen olvasatáról nem maradtak írásos dokumentumok.
Jeles prózaírónk, a Karthauzi Névtelen a mohácsi vész idején már regényes István-alakot fest, jóságost és keménykezűt, keresztény hős-királyt, akire hazánknak – nyakunkon a török – égetően szüksége lenne. E fondorlatos összeesküvésről s a leszámolásról nem tud, Vazul megvakítását is Gizella királyné ármánykodásával magyarázza, mint a Képes krónika írója másfél száz évvel korábban – így törölve le István szent arcképéről a pogány bosszúállás gyanújának sarát.
Egy évezred van a hátunk mögött. Néhány legendából próbáljuk magunk elé varázsolni államalapító királyunk arcképét. Arcképet, amelyet ezer éve koronként másképp festettek, másképp faragtak, másképp díszítettek.
A lét meghatározza a tudatot. A festett arckép színeit a kor.
István a kegyes keresztény uralkodó. István a szigorú és keménykezű államalapító. István a törvényteremtő. István a véreskezű. István a bölcs.
Ezer év arcképei. Válogathatunk. Eltévedhetünk.
Kovácsoljuk a glóriát.
Az Intelmek, István királynak Imre herceghez írott elmélkedései sok vihart látott bölcsességek. Kódexekben maradt ránk latin nyelvű másolata, a királyi törvények első darabjaként, noha az Intelmek nem törvények, hanem tanító célzatú erkölcsi tanácsok. A XVIII. században fordították első ízben magyar nyelvre, azóta többször is. Fordították: értelmezték az ezeréves szöveget.
[…]
István király intelmei
Előszó: Szigethy Gábor
sorozatszerkesztő
Listius László:
A magyar királyokról
(részlet)
Legelső királya a magyar nemzetnek,
Rómából hozaték koronája ennek.
Istentől rendelve volt e nemzetségnek,
hogy helyre hozassék félelme Istennek.
1653
István király és műve
Mind azon idő alatt, míg a bomló pásztortársadalom viszonyai között élő hét (vagy tíz) magyar törzsek a pusztai vidékeken vándoroltak, csak hozzájuk hasonló fejlettségű sztyeppei népekkel találkoztak.
(Nem mondom, hogy Levédiában nem kaptunk szörnyű zakót a kazár kagántól, vagy éppen semmibe vehettük volna a besenyőknek támadásait, szállásterületeinken volt pusztításait, mégis igaz, hogy nagyjából hasonló harcmodorú, hasonló fejlettségű népcsoportokba kötöttünk bele, vagy gyűlt meg bajunk velük.)Ám amint a Kárpát-medencébe érkeztünk, annak is eljutottunk nyugati határaihoz, alaposan megváltozott a nemzeti sorskérdés.
Mert akkor és ott száz vagy még több évvel fejlettebb kultúrával találkoztunk, jelesül: Európával találkoztunk.
Akkor jött a nagy kérdés: letelepedünk, áttérünk a nomadizálás helyett a földművelő-feudális életmódra, vagy kisöprődünk a történelemből?
Még csak nem is tréfálok, történelemből kisöprődők voltak ám: eltűnők, soha többé elő nem bukkanók!
Mert hát, hol vannak már a hettiták, az etruszkok, a hunok?
Tényleg: hun vannak a hunok példának okáért?
Minden esetre mi egy darabig mást próbáltunk a letelepedés, és földművelés helyett.
Megpróbáltuk a fosztogatásból, portyázásból, kalandozásból élést, ahogy épp az idő tájt a normannok, és az arabok is tették.
Hej, de nagyon elege lehetett akkor szép Európánknak!
Északról, az atlantikum partjait fosztogatták a normann-vikingek, Észak-Afrika felől Hispániát a mórok, kelet felől meg jöttek a magyarok.
Ráadásul mi különös harcmodorban fosztogattunk: miközben nyugaton már a „normális” harcászat jött divatba, mi valami egészen különöset tettünk.
Sehogyan sem akartunk csatarendbe állni (jobbszárny – derékhad – balszárny) ahogy illik, kicsit szidni az ellenfél anyját, aztán kard-ki-kard! egymásnak feszülni.
Á, dehogy!
Mi belerobbantunk az ellenség pofájába, még mielőtt az csatarendbe sorakozott volna, aztán megfutamodást színlelve vágtattunk hátrafelé.
Amikor a fegyelmezett páncélos lovagok (ne feledjük: egy ló legalább száztíz kilót hurcolt, egy ilyen lovasnak illett és kellett fegyelmezettnek, visszafogottnak lennie) utánunk eredtek megkönnyebbülten, rájuk fordultunk, lenyilaztuk őket, és ez volt kezdeti sikereink egyik oka.
(Hej, hogy meghökkenünk majd 1241-ben Muhinál, amikor a mongol-tatárok ugyanezt a harcmodort alkalmazzák ellenünk! Mennyire megsértődünk akkor és ott.)
Rejlett sikerünk másban is: a német-római birodalom éppen a feudális tagoltság állapotában volt: nem számított ritkaságnak, hogy a 118 német fejedelem egyike-másika éppenséggel a magyarokat hívta segítségül szomszédjának leigázására.)
Igen ám, csakhogy: a fentiekben rejlett egy végzetes vereség kockázata éppen.
Mert hát: csak egyesítse valaki a német fejedelemségeket, állítson ki ellenünk egységes, birodalmi haderőt, és nekünk:annyi!
Továbbá: egy hadvezér úgy állítsa föl seregét, hogy hátunkba is álljon hadrend! Akkor – ugye? – majd menekülést színlelve abba a hátvédbe futunk bele, és akkor: nekünk annyi!
És lett is: annyi!
Pontosan 933–ban és 955-ben Augsburgnál és Merseburgnál, éppen annyi lett nekünk.
Akkor aztán fölmerült újra a régi kérdés: letelepszünk, földet kezdünk mővelni, beilleszkedünk Európa népeinek sorába, vagy eltűnünk a történelem süllyesztőjében?
Munkácsy Mihály: Honfoglalás
És ekkor, ebben a történelmi pillanatban a magyar törzsek fejedelmei között Géza különleges hatalmi pozíciót vívott ki magának. Elsősorban politikai megfontolásokból nyugat felé fordult, és megnyitotta a kereszténységnek az ország kapuit. (Ebben keresztény feleségének, az erdélyi Saroltának befolyása is érvényesült.)
Beengedte az országba Pilgrim passaui püspök követeit, és ezen bajor papok egyike keresztelte meg őt, Mihály testvérét és 973-ban vagy 974-ben fiát, Vajkot, aki a keresztség vizében és lélekben történt szent újjászületésekor a passaui egyházmegye védőszentje után az István nevet kapta. Géza, hogy a kereszténység felvételét és ezzel kapcsolatban a nyugati orientációt biztosítsa, s házának hatalmát megszilárdítsa, kizárta a trónöröklésből versenytársát, Koppányt, és termetre ugyan kicsiny, de jellemben, bátorságban és helytállásban messze kiemelkedő fiát, Istvánt jelölte utódjává.
Prágából meghívta Adalbert püspököt, hogy a megtérést elmélyítse, és István további képzését előmozdítsa. Adalbert volt az is, aki a fejedelmi ifjút megbérmálta, és vallási szempontból előnyösen befolyásolta. ő közvetítette 995-ben az István és Gizella között létrejött házasságot is. Amikor az ifjú trónörökös atyja halálakor, 997-ben átvette a hatalmat, a keresztény szellem és vallásos világnézet már szilárd gyökeret vert benne.
Benczúr Gyula: Vajk megkeresztelése
Mégis, egyelőre Istvánnak véres csatákat kellett vívnia az ellene fölkelt törzsfőkkel. A Veszprém melletti győzelem és Koppány halála őt legfőbb belső ellenségétől, az országot pedig a pogányságba való visszaeséstől szabadította meg. A Konstantinápolyban megkeresztelt Gyula és Ajtony leverése viszont a Bizánchoz való csatlakozás tervét hiúsította meg. Azonkívül István megszerezte magának a Tiszán és Dunán túl fekvő területeket, valamint Erdélyt, és ezáltal gyarapította országát, uralmát és birtokát.
Diplomáciai és politikai érzéke, mellyel nemegyszer a gyakorlatban egymásnak ellentmondó célokat is el tudott érni, korának, sőt mondhatni, az egész magyar történelemnek legnagyobb államférfiává avatta. Politikai, vallási és társadalmi szempontból tulajdonképpen ő teremtette meg Magyarországot, István jelölte ki és biztosította a jövőbe vezető utat népének.
Benczúr Gyula oltárképe, a Szent István-bazilikában
Nagy érdemeket szerzett az ország katolikus egyháza érdekében kifejtett munkájával is. Szerzetes papokat hívott Bajorországból, Csehországból, Olaszországból, éspedig bencéseket, kiváltképpen a clunyi reform követőit, Dél-Magyarországra pedig a görög bazilita rend férfi és női tagjait. Szent Márton hegyén (Pannonhalmán) apátságot alapított. Sok kolostort létesített, amelyek missziós központjai és gyújtópontjai lettek a vallásos s kulturális életnek. Elrendelte a vasárnap megszentelését és minden tíz falu számára templom építését. Saját költségén emelt Esztergomban, palotája közelében egy gyönyörű székesegyházat, Veszprémben egy női apátságot, és fölépíttette Budán a Szent Péter és Pál templomot a székeskáptalannal együtt. Más templomokat gazdagon megajándékozott, javaikat közvetlen védelme alá vette. Ami a keresztény vallással és keresztény törvénnyel nem volt összeegyeztethető, annak hadat üzent és büntetéssel sújtotta. Ebben ő és pogány ellenlábasai egyformán koruk gyermekei voltak. Mindazonáltal nem nyúlt a régi mondákhoz és énekekhez, amelyek a pogány ősöket és hősöket dicsőítették; a pogány korból származó népszokásokat, ha az új hittel nem ellenkeztek, megőrizte vagy megtöltötte őket keresztény tartalommal. E tekintetben a bölcs alkalmazkodás módszerét követte: enyhébb, józanabb, eredményesebb volt, mint Magyarország első hithirdetői.
Az állami törvényhozásban, a kormányzásban és gazdasági vonalon sikerült szerencsésen összeolvasztania a nyugati elemeket, mindenekelőtt a frank grófság-alkotmányt a hazaiakkal. Ugyanilyen messzire látó megértéssel képviselte népe sajátosságát és érdekeit a határokon túl is. Gondolt Európa és a keresztény világ egységére. A keresztény magyar szellemet külföldön is jelenvalóvá tette: Jeruzsálemben bencés kolostort, Rómában zarándokházat, Konstantinápolyban díszes templomot építtetett.
Szent István aranypénze
Az 1000. év karácsonyán kenték föl és koronázták királlyá Istvánt Esztergomban. Ez egyenlő volt szuverén királyi méltóságra emelésével és apostoli küldetésének elismerésével. A pápától kapott előjogra támaszkodva birodalmának szilárd egyházi szervezetet adott: tíz egyházkerületet alapított (12 volt tervbe véve), köztük két érsekséget: Esztergomban és Kalocsán, valamint nyolc püspökséget.
Két fájdalmas esemény árnyékolta be élete alkonyát, mindkettő legbensejéig érintette. Imre fiát, a rendkívül erényes ifjút rendelte és készítette elő trónörökösévé. Még halála előtt meg akarta vele osztani az uralmat. Imrét azonban közvetlenül uralkodótársává koronázása előtt, 1031-ben egy vadászat alkalmával vadkan támadta meg és sebezte halálra. István másik gyermeke már korábban meghalt. Így nem maradt közvetlen örököse. Az Árpád-nemzetség egyetlen leszármazottja Vazul volt, ő azonban ifjúkori ballépéseiért börtönben ült. A súlyosan beteg király megkegyelmezett neki, kiengedte a fogságból, sőt azon gondolkodott, hogy még életében maga mellé veszi és trónra emeli. A rossz tanácsra hallgató hálátlan rokon azonban egy galád összeesküvésbe keveredett, aminek az volt a célja, hogy a királyt meggyilkolják és az országban visszaállítsák a pogányságot. Ilyen gazságot István nem hagyhatott büntetlenül, életművét nem engedhette elpusztítani. A királygyilkosság szándékáért halálbüntetés járt. István az összeesküvés három fejének kiszúratta a szemét és levágatta a kezét: ez abban az időben a súlyos gonosztevők szokásos büntetése volt, és a megérdemelt halálbüntetés esetén, mint itt, kegyelmi aktusnak számított.
Imre herceg temetése és Vazul megvakíttatása. A koporsó mellett István és Gizella áll.
Amikor halálát közeledni érezte, magához hívatta tanácsosait, s velük egyetértésben Pétert, Velencében élő nővérének fiát tette utódjává. Mindenkit arra intett, hogy maradjanak meg az igaz hitben, szeressék az igazságosságot, és főleg hőségesen ápolják a kereszténység zsenge vetését. Közel hetven éves korában — a 11. században ritka magas korban –, 42 évi uralkodás után halt meg Mária mennybevitelének napján, akit oly bensőségesen tisztelt s akinek tiszteletére több templomot épített. Halála előtt neki ajánlotta az országot.
Istvánt az egész nemzet gyászolta. Temetésére az egész országból sereglettek az emberek Székesfehérvárra. Ott, az általa alapított gyönyörűbazilikában – mely éppen akkor készült el, és ebből az alkalomból gyorsan fölszentelték – helyezték ünnepélyesen nyugalomra földi maradványait.
Kavyamitra Maróti György
Vajda János:
Székesfehérvárott
Hát ez ama hely, aholott
Az Árpádok laktak?
Ez a hamva leviharzott
Nyolc, kilenc századnak?
Valóban, az ős nagyságnak
Itt még romja sincsen.
Képe a mulandóságnak!
Hamu és por minden.
Elnézek a pusztaságon,
Ez utcákon végig.
Régi dicsőségnek – látom –
Csak a búja él itt.
És mint a hő méh sokáig
Ama lomb körül jár,
Honnan a raj anyja pedig
Régen elszállott már:
Úgy a rege jár e tájon,
Mult idők regéje;
Alig érthető immáron
Annak is igéje.
Csak a késő honfi-bánat
Érti még panaszát,
Midőn a bús éjszakákat
Együtt átvirrasztják.
És egymás karján bejárják
Az egész vidéket;
És egymásnak mutogatják,
Hogy itt mik történtek.
Itten állott az Elsőnek
Apostoli trónja;
Jeruzsálemi Endrének
Itt a koporsója.
ős dicsőség, ősi nagyság
Kezdete és vége!
Itt minden füszál, kő, virág
Régi szent ereklye.
Hol e ködös szentegyház van,
Lépdele Szent László,
Aranyos hímes palástban,
Körüle sok zászló.
Felhő árnya, szél zugása,
Csörgése az érnek,
Csöndes, méla siratása
Elmult szép időknek.
E hallgatag utcákon itt
Nagy árnyékok járnak;
A harangok nevét zengik
Szent István királynak.
Ezek a fák, melyek itten
Búsan hajladoznak,
Hogy elmúlik végre minden!
Arról álmodoznak.
Nagy királyok széke hajdan
Ős Alba Regia.
Kegyeletes emlék mostan,
Hamvadó múmia.
Itt e vén torony előttem
Már inog is, látszik;
Egy sóhajtás még belőlem –
S a fejemre omlik…
1869.
Szent István király intelmei
Részletek Szent Istvánnak Imre fiához szólt intelmeiből
Légy szelíd, hogy sohase harcolj
az igazság ellen. Légy becsületes,
hogy szándékosan soha senkit
gyalázattal ne illess…
(…)
Mivel megértem s mélyen átérzem, hogy amit csak Isten akarata megteremtett s nyilvánvaló eleve elrendelése elrendezett mind a kiterjedt égboltozaton, mind az egybefüggő földi tájakon, azt törvény élteti s tartja fenn, s mivel látom, hogy mindazt, amit Isten kegyelme bőséggel adott az élet előnyére és méltóságára, tudniillik királyságokat, konzulságokat, hercegségeket, ispánságokat, főpapságokat s más méltóságokat, részben isteni parancsok és rendeletek, részben világiak, valamint a nemesek meg az élemedett korúak tanácsai és javaslatai kormányozzák, védik, osztják fel és egyesítik, s mivel bizonyosan tudom, hogy minden renden valók a föld bármely részén, bármilyen méltóságot viseljenek, nemcsak kíséretüknek, híveiknek, szolgáiknak parancsolnak, tanácsolnak, javasolnak, hanem fiaiknak is, úgy hát én sem restellem, szerelmetes fiam, hogy neked még életemben tanulságokat, parancsokat, tanácsokat, javaslatokat adjak, hogy velük mind a magad, mind alattvalóid életmódját ékesítsed, ha majd a legfőbb hatalom engedélyével utánam uralkodni fogsz. Illik pedig, hogy odaadó figyelemmel hallgatván eszedbe vésd apád parancsait, az isteni bölcsesség intelme szerint, mely Salamon szájából szól:
Hallgass, fiam, atyád intelmére,
s ne vedd semmibe anyád tanítását!…
[Hallgasd hát meg, fiam, fogadd el szavaimat,]
akkor nagy lesz száma élted éveinek.
(…)
Minthogy a királyi méltóság rangját csakis a hívők és a katolikus hitet vallók nyerhetik el, ezért parancsainkban a szent hitet tesszük az első helyre. Ha a királyi koronát meg akarod becsülni, legelőször azt hagyom meg, tanácsolom, illetve javaslom és sugallom, kedves fiam, hogy a katolikus és apostoli hitet akkora buzgalommal és éberséggel őrizd, hogy minden Istentől rendelt alattvalódnak példát mutass, s valamennyi egyházi személy méltán nevezzen igaz keresztény hitvallású férfinak; enélkül bizony, tudd meg, sem kereszténynek, sem az egyház fiának nem mondanak. Akik ugyanis hamisat hisznek, vagy a hitet jó cselekedetekkel teljessé nem teszik, fel nem ékesítik, minthogy a hit tettek híján meghal, sem itt nem uralkodnak tisztességgel, sem az örök uradalomban vagy koronában nem lesz részük. Ám ha a hit pajzsát tartod, rajtad az üdvösség sisakja is.
(…)
Az uralom negyedik dísze a főemberek, ispánok, vitézek hősége, erőssége, serénysége, szívessége és bizalma. Mert ők országod védő falai, a gyengék oltalmazói, az ellenség pusztítói, a határok gyarapítói. Legyenek ők, fiam, atyáid és testvéreid, közülük bizony senkit se hajts szolgaságba, senkit se nevezz szolgának. Katonáskodjanak, ne szolgáljanak, uralkodj mindannyiukon harag, gőg, gyűlölség nélkül, békésen, alázatosan, szelíden; tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség. Ha békeszerető leszel, királynak és király fiának mondanak, és minden vitéz szeretni fog; ha haraggal, gőgösen, gyűlölködve, békétlenül kevélykedsz az ispánok és főemberek fölött, a vitézek ereje bizonnyal homályba borítja a királyi méltóságot, és másokra száll királyságod. Ettől óvakodva az erényed szabta mértékkel irányítsd az ispánok életét, hogy vonzalmaddal felövezve a királyi méltósághoz mindig háborítatlanul ragaszkodjanak, hogy uralkodásod minden tekintetben békés legyen.
(…)
A türelem és az igaz ítélet gyakorlása a királyi korona ötödik cifrázása. Dávid király és próféta mondja: Ítéletedet, Isten, bízd a királyra.
Imre herceg a pannonhalmi szerzetesek körében
A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. Róma bizony még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvő és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szét szórni, amit összegyőjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod. Hogy ez ne legyen, naponta nagyobbítsd országodat, hogy koronádat az emberek nagyságosnak tartsák.
(…)
Őseink követése foglalja el a királyi méltóságban a nyolcadik helyet. A legnagyobb királyi ékesség, az én tudásom szerint, a királyelődök után járni, a szülőket utánozni. Aki ugyanis megveti, amit megszabtak atyai elődei, az isteni törvényekre sem ügyel.
Az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját, és a parancsok közt a tizedik. Mert az erények ura a Királyok Királya, miként égi serege áll kereken tíz karból, úgy életed vitele kerekedjék ki tíz parancsból. Kell, hogy a királyt kegyesség s irgalmasság díszítse, de a többi erény is hassa át és ékesítse. Mert ha a királyt istentelenség és kegyetlenség szennyezi, hiába tart igényt a király névre, zsarnoknak kell nevezni.
Fordította: Kurcz Ágnes
Arany János:
Csanád
(részlet)
„Ül Isztragomban István szent király,
Pap- és parasztúr mind körötte áll
Fején az ékes ujdon korona,
Vállán palástnak hímzett bársonya,
Kezében a bot, egy arany virág.
Gyönggyel rügyedzik rajta minden ág;
Mint támadó nap, a tisztes nagyok
Arcán királyi fénye felragyog.”
István király intelmei
részlet
[…]
X. A KEGYESSÉGRŐL ÉS AZ IRGALMASSÁGRÓL,
VALAMINT A TÖBBI ERÉNYRŐL
Az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját, és a parancsok közt a tizedik. Mert az erények ura a királyok királya, miként égi serege áll kereken tíz karból, úgy életed vitele kerekedjék ki tíz parancsból. Kell hogy a királyt kegyesség s irgalmasság díszítse, de a többi erény is hassa át és ékesítse. Mert ha a királyt istentelenség és kegyetlenség szennyezi, hiába tart igényt a király névre, zsarnoknak kell nevezni. Ennek okából hát, szerelmetes fiam, szívem édessége, sarjam jövő reménysége, kérlek, megparancsolom, hogy mindenütt és mindenekben a szeretetre támaszkodva ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz, vagy a főemberekhez, avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz és az itt lakóhoz légy kegyes, hanem még a külföldiekhez is, sőt mindenkihez, aki hozzád járul. Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz. Légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz, őrizd szívedben mindig az isteni intést: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot.” Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. Azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess. Légy szemérmes, hogy elkerüld a bujaság minden bűzét, valamint a halál ösztönzőjét.
Mindez, amit fentebb érintettünk, alkotja a királyi koronát, nélkülük sem itt nem tud senki uralkodni, sem az örök uradalomba bejutni. Ámen.
Fordította: Kurcz Ágnes
Babits Mihály:
Szent király városa
Esztergom, Előhegy.
Az első szent király itt született, s azóta
szent város ez: szent és gyámoltalan.
Paphercegek, néha paraszti, néha
királyi vér, akkomodálta vén csuzos
lába alá, faragott tarka zsámolyul.
S némelyik oly dicső zsámolyról álmodott,
mint a pápának Róma; s agg tanárok
eszét, s rossz talján piktorok kezét
bérelte: jó öreg papok játéka volt ez;
tán olykor balkezes; de hagyján: mert az Istent
szolgálták ők is, és az életet! Nekik
köszönöd e látványt; balról a kerek
templommal, melyet, mondják, ama nagy Dóm
legelső álmodója épített, kicsiny
próba gyanánt, hogy élve lássa még csodás
álmát: a fő Magyar Templomot! Én is, én is
nekik köszönhetem ma ezt az órát:
templomot látok én is, és talán
elmondom most, vén álmok s játékok között,
ami oly rég ül nyelvemen. Sötét kor ez,
barátaim! Szörnyű rabságból ébredünk
s átallunk szabadságért küzdeni.
Templomokat romboltunk, s rá nem érünk
építni; jó ha még saját ledőlt falunkat
fölrakhatjuk, hogy elbújhassunk szégyenünkkel!
Küzdeni? Más korok küzdtek könyvért, keresztért,
ostyáért és zászlóért: ez nekünk már
mind semmi volt. Mi már a Semmiért
harcoltunk, mint üres gép, barbár századok
harcánál szörnyebb harcot. Egymást vontuk az
ágyúk elé. Óh, szent István király! a te
csatáid jobbak voltak. Karddal a
kard ellen! hogy a magyar ölyv galambként
üljön a szentek vállán, s hordja tőlük az
Isten póstáját! Hol az Isten? S hol a harc,
mely még békét igér? Ma minden harc eretnek
sárkány gyanánt kölykezne… Hol a pápa,
koronát adni? Templom kellene,
magasság, mint e Dóm, mélyen a közös égbe
emelni vak fejét a bolond, vert magyarnak!
Hol vagy, István király? Bölcs vessződ kellene!
Balgán mentünk el és csonkán jövünk meg,
gyászmagyarok! Mit álmodoztok a
Botond bárdjáról? – »Nincs idő ma falakat
rakni, se nézni«ő!… »Agg papok játéka«ő!… Jobb
játék volt az, nem ártott senkinek! S talán
nem árt e vers sem! Bárcsak játszanánk
örökké, mint e gyermekek, kik ostort
kötöznek odalenn magukból, kéz a kézbe
fogózva, és egymást lendítve diadallal!
Karthauzi Névtelen
Bódogságos Szent István királnak legendája
(Érdy-kódex, 1526)
részlet
Annak utána felemelé ő édes kezeit, szemeit es szívét-lelkét mennyeknek országára, es nagy siralmas es könyörületes szóval monda: „Ó, mennyeknek királné asszona, Istennek szent anyja es ez világnak megéppöjtő nemes asszona, dicsőséges Szíz Mária! te szentséges kezedben es oltalmad alá adom es ajánlom anyaszentegyházat mind benne való fejedelmekkel es lelki népekkel egyetembe, es ez szegén országot mind benne való urakkal es szegénnyel-bódoggal egyetemben, hogy te légy asszonok es ótalmok, es az en lelkömet te szent markodban.” Annak utána szentségöt vén hozjá, es megkeneték; de miért azon napokban anyaszentegyház illi vala Nagybódogasszony innepének octáváját, annak okáért nagy jó hitben, bizodalomban, teljes lelki nemes jószágokkal es mennyei koronára való érdemmel, Úristennek es asszonunk Szíz Máriának kibocsátá lelkét, es szent angyaloknak seregében nagy édes énekléssel az erek bódogságra viteték: azon időben mikoron Krisztus sziletetinek utána írnának ezerharmincnégy esztendőben. Es lén nagy eremek rajta az mennyei szentöknek, szent angyaloknak, hogy olyan nemes, érdemes szent confessor ment volna az ő társasságokban mind ő szent fiával: de viszonellen lén nagy sírásohajtás ez szegény országbeli új keresztyéneknek, hogy olyan szent es kegyes atyjoktúl megváltanak volna.
Es Magyarországban minden erem, vígasság, nagy keserőségre változék, es minden rendbeliek, nemesek, nemtelenek, szegények, kazdagok, hegedőlést, sípolást, dobolást, táncot három esztendeeg megtiltottak lenni; de mindenek gyászolák nagy sírással az szent királnak halálát. De az ő keserőségök végre eremre tére erekkől erekké. Mert mikoron Fejérváratt eltemették volna gyakorta éjjel veternyének idein* az ő szent koporsójánál angyali szép éneklésöket hallnak vala, es nagy édes illatokat éreznek vala. Mikoron azért ott azon helyen negyvenöt esztendeeg nyugodott volna, kanonizálás nélkül, Úristennek akaratjából, ki meg akará mutatni az ő híveinek érdemes voltokat, úr pápának, ki azon időben vala, méltónak láttaték magyarországbeli nemes szentöket felemelni helyekről, es tisztöletesd herre helhötni* es megkanonizálni.
Azon időben kedég bírja vala az angyali szent koronát dicsőséges Szent László királ, ki mikoron úr pápának levelét es atyai szent áldomását érdemlette vóna venni, egybenhívá mind egyházi fejedelmeket, mind országbeli urakat, es harmadnapi bejtnek es ajojtatus imádságnak utána asszonunk Szíz Mária egyházában győlvén, szent misét szolgálának, halottaknak alojtán* sokaktúl, mintha egyeb bínes embernek teste szerént az szent királnak es teste porrá lett volna. De bizonyával, miképpen mindenek, kik élnek az élő Úristennel, nem hagyja el az ő szerelmes szolgáit még holtok után es: Íme, azért Úristentül nagy csoda dolog! mikoron az koporsóról az márvánkövet felemelték volna, oly nagy mondhatatlan szép illat származék ki az koporsóból nemcsak azokra, kik ott jelennen valának, de mind az egész várasra utcánkéd, alojtván, mintha Paradicsomba volnának, es mind nagy isteni dicséretre es hálaadásra rémülének.
Láták annak utána: az szent tagok szép verhenyős* vízben nyugosznak, mintha szép illatú balzsamban förödnének, es nagy, szép tiszta fátyolban es gyócsban kiszedék az szent kéncsöt, es az nagyobbik szentegyházban vivék, hol mastan tisztöltetik Úristenben. De mikoron a szent királnak jogját* es ujjában való királyi gyérüjét akkoron semmiképpen meg nem lelték volna sem az koporsóban, sem kiül, kit Úristen az ő szerelmes szolgájának továbbá való dicséretire elenyésztött vala: annak utána csodaképpen szent angyala miatt kijelenté elészer egy Mercurius nevő jámbor fráternek, ki secularis pap* voltában fejérvári szentegyházban custos*ságot viselt vala, es őáltala mind egész magyarországbeli hivőknek nyilván adá lenni; es anyaszentegyház azon napot szent inneppel illi es tisztöli nagy sok csodatételnek okáért.
Mert úgy olvastatik ez szent királról, hogy nagy sok dicséretes dolgokat tett vala ő királi kezével, tudniaillik szegényeknek éltetése, foglyoknak es nyomorúltaknak megszabadojtása, mezejtelenöket ruházván, szarándékokat belfogadván, árvákat, özvegyöket megsegejtvén, Krisztusnak végvacsoráját ennen két kezeivel szerzi vala meg, ő édes megváltójának tanúsága szerént; es annak utána mindennek alamizsnát osztogatván, nem hamisan keresöttböl, de tulajdon igaz jószágából ennenmagának naponkéd való életét es szikségét megszaggatja vala, hogy valamit szegényeknek es egyházaknak avagy egyházbeli szolgálóknak bévebben adakozhatnék. Mind ez elyen szentséges dolgokból ismerhetjek, hogy Úristen az ő szent jogját kiváltképpen felmagasztalni akará ez világon, kikből minemő nagy es felséges érdeme es dicsőséges koronája légyen az erek bódogságnak, végére senki nem mehet, hanem hitönkkel bírhatjok meg. Mely édes, véghetetlen es halhatatlan ervendetes dicsőségöt es ezen világon békességes életöt engedjen minekönk mi édes szent királunknak érdemének miatta Atya, Fiú, Szentlélek egy mindenható Úristen erekkől-erekké. Amen.
Jegyzet:
Karthauzi Névtelen: Bódogságos Szent István királnak legendája. In: A magyar nyelvű középkori irodalom. Válogatás, szöveggondozás, jegyzetek: V. KOVÁCS Sándor, Budapest, Szépirodalmi, 1984.
István király verses históriája
Officium S. Stephani Regis Hungariae
1
Ím eljött az áldott új nap:
zengő üdvös ünnepe
szent királyunk-Istvánunknak!
Míg tart e világ heve,
örvendjen, ki őáltala
lőn Urunk örököse
s érdeméből nyeri vala,
hogy a mennynek részese.
E szent volt a magyar népnek
első hithirdetője
és a keresztény törvénynek
Isten-küldte szerzője.
Két tálentom helyett négyet,
megkettőzve megadott,
ötért tizet Istenének
kamatosan juttatott.
A királyok, ha meghalnak,
bevégzik uralmukat,
meg nem őrzik a hatalmat
s felséget a hant alatt.
Ám e szent, mihelyt bevégzé
a földi uralkodást,
örök dicsőségben kezdé
újfent a királykodást.
Üdvözítőnk, mikor útja
mennyországba visszavitt,
övéire árasztotta
a Szentlélek kincseit.
Tizenkét fő választottja
végig-járt a föld felett,
Isten igéjét hordozta,
megváltani lelkeket.
Az apostolok beszéde
mindenüvé elhatott,
általuk Isten igéje
világ végéig jutott.
Minden ország örvendezett,
elnyervén patrónusát,
és e nagy-jóért szerfelett
áldotta Úr-Krisztusát.
Épp csak Pannonia népe
nem találta támaszát,
tévelygés ködéből nézte
a világ forgatagát.
Körülötte a föld szerte
igaz hitére talált
s egyre nagyobbra növelte
már a tiszta-szívű nyájt.
A nemzet, mely a homályba
megfogózott makacsúl
s a halálnak cselfogása
volt felette ősi úr:
rég azért nem lelt magának
üdvösségre-vezetőt,
mert Isten nagyobb javának
részeséül szánta őt.
Mennél később nyer az ország
hithirdetőt, igazat:
a kegyelmes égi jóság
annál derekabbat ad.
2
Szerencsésnek hirdet téged
mindenki, Pannónia,
ezért Istenhez dicséret
szálljon, ének és ima:
méltót, aki mestered lett,
nem a köznépből adott,
hanem felkent fejedelmed
hitvivő apostolod.
Míg Attila állt fölötte,
a magyar nép egyedül
a zsarnok igáját nyögte
ész nélkül s hitetlenül.
De István uralkodása
dicső fordulót hozott,
jelzi egy szó megtoldása:
gaz igazra változott.
Teremtőnk a tenger éve
elhagyott Hungáriát
mindeddig megtérítésre
senkinek sem adta át;
eme szentjével kinálta
a keresztség balzsamát,
övéinek s néki tárta
örök égi otthonát.
Magasztos szép fiat nemzett
Géza, szent fejedelem,
kit a méhben már megszentelt
az isteni kegyelem:
Krisztus első vértanúja,
István adott jóslatot
születése előtt róla,
hát István nevet kapott.
Magát Istennek ajánlta
tüstént, már mint gyermeket,
a szemérem rovására
semmit el nem követett.
Az ifjúkor küszöbére
érkezett szeplőtelen,
majd a férfikorba lépve
nagy s dicső lett hirtelen.
Terjedt híre szerteszéjjel,
nyert zengő dicséretet:
harcban sosem érte szégyen,
vitézül vezérkedett.
És míg harcolt e világban,
jól szolgálta Istenét,
mert a jótettek sorában
lelte legfőbb örömét.
Megváltóját szívből hitte,
jelzi sok cselekedet:
a kötelesség vezette
mindünkért s minden felett.
Király volt s hit apostola:
így rótt kétszeres adót;
mindig teste-lelke ura
s nem kényeztetője volt.
Mindig Uráért buzogva
fakadtak jótettei,
gyönyörű volt szál-alakja,
még szebbek erényei.
3
Párducot a juh-akolhoz
nem a szent férfi visz-e?
S oroszlánt az istállóhoz,
hogy ökröt rémítene?
Hol fenyeget, hol kér, hol ad:
ösztökél e szeretet
tévelygőket, jók- s rosszakat,
hogy elérjék üdvüket.
Ha szelidebb apostolra
is hallgatna nemzetünk:
talán Isten küldött volna
kezesebbet is nekünk.
Merész lázongók hadával
gyengébb pásztor mit tegyen?
Ezért kemény férfi által
szállt reánk a kegyelem.
Oroszlán legyőzésére
nagy Sámsont küldé a menny;
magyarok térítésére
támadt hős fejedelem.
Oroszlán torkából akkor
édesen csorgott a méz;
Istenhez a magyar ajkon
ének éneket tetéz.
Mennynek minden adománya
közt legnagyobb kegyelem,
mely rászállt a szent királyra:
csodálatos türelem.
Koldusok tépték szakállát
— példaként említtetik –,
mikor egyszer alamizsnát
kegyesen osztott nekik;
és elkezdett énekelni
hálát, ujjongó fohászt,
hogy méltó lett elszenvedni
e csúf megaláztatást.
Szent király volt nemes ágból,
de a hite nemesebb,
mindehhez a remény járult
és az erős szeretet.
Mikor véget ért a pálya,
minden földit megvetett,
Jézus Krisztusnak ajánlta
lelkét, a szépségeset.
Immár felvitték a mennybe
az angyali csapatok,
boldogok közt mindörökre
fénylőn uralkodni fog.
Holt királyukért könnyeznek
jámbor szívü magyarok,
új társuknak örvendeznek
a mennyei angyalok.
Fordította: Weöres Sándor
.
.
Szent István király a veszprémi völgyben Szűz Mária tiszteletére alapított görög apácamonostor birtokait sorolja fel ebben az oklevélben. A király 1030 körül valószínűleg annak a görög hercegnőnek alapította a monostort, aki a Szent Margit-legenda szerint Imre herceg jegyese volt. Az eredeti oklevelet tekercs formában állították ki, és úgy pecsételték meg, hogy felbontáskor ne lehessen róla sérülés nélkül eltávolítani a pecsétet. A sérült pecsét miatt az oklevél hitelét vesztette, azért kellett Kálmán királynak 1109-ben megújítania.
Ez a Magyar Országos Levéltárban őrzött legrégibb oklevél.
Forrás: Levéltárak-kincstárak. Források Magyarország levéltáraiból (100-1686). Szerk.: Blazovich László, Érszegi Géza, Turbuly Éva. Bp. 1998. 21–24.p
Források:
mol.gov.hu/
wikipedia.org
wikimedia.org
mek.niif.hu
hhrf.org
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:39 :: H.Pulai Éva
