SÓDER

*

 

 

Ábris elégedetten fékezett a kombinát előtt. Hetek óta azon rágódott, kire adja voksát annyi párt közül. Figyelemmel kísérte a választási műsort, gondosan tanulmányozta a képviselőjelöltek életrajzát, gyűlésekre, megbeszélésekre járt, egyszóval mindent megtett, hogy érdemben döntsön. És döntött. Anélkül, hogy leitatták, vagy megfenyegették volna, mint ahogy azt a múltban szokták tenni. Múlt? Hol van az már? Manapság más, tisztább szelek fújnak.

      — Tiszteletem! — pattant föl hajlongva a portás.

     A fiatalember hidegen biccentett. Sosem kedvelte a mézes-mázos modort. Szerencsére lassacskán ez is a múlté, múzeumba kerül, s vele a portások is. Az osztályon parázs vita lángolt. Mindenki egyszerre beszélt, gesztikulált a különböző pártok ellen vagy mellett, attól függően, ki melyikhez akart csatlakozni.

     — Nálad mi az ábra? — csapott rá kíváncsian Ábris mérnöke is. — Na és a sóder…? — váltott témát, még mielőtt választ kapott volna. — Beszerezted, komám? Úgy tudom, építkezel.

      — Építkeznék, csak hát…

     — Reform ide, társadalmi fejlődés oda, sódert egyelőre még mindig nehéz kapni. Pedig enélkül egy vityilló sem épülhet föl. Várjál csak! — nyúlt a telefonhoz. — Halló, Imi? Itt Mihály beszél… Igen, akiről szó volt… Remek! Tehát ötkor… Hogyne: Herczeg, Béla, Ábris…

      — Én? — kapta fel a fejét a műszaki rajzoló. – Mi van velem?

      — Ötkor viszik.

      — Micsodát?

      — Hát a sódert.

      — Viccelsz?

      — Szoktam én viccelni? Na látod! Dolgozzunk, uraim, dolgozzunk! — rikkantotta el magát a mérnök, később odasúgta: – De aztán, komám, az SZDSZ-re szavazz!

      Bumm! Nesze neked reform, nesze neked új szél! Úgy oldalgott a főmérnökhöz, hogy észre sem vette.

      — Elhoztam a rajzokat. Tudod, amiket kértél.

      — Az pontatlan, az hibás, ezzel meg elkéstél — turkált a főmérnök Ábris rajzaiba.

     Pedig a fiú ügyes rajzoló volt, otthon festett, dicsérték is sokan. Igen, még a főmérnök is, éppen ezért nem érti, miért bírálja egyszerre ilyen cudarul.

     — Legközelebb vigyázz jobban, kérlek, különben meg kell válnunk egymástól. Egyébként te kire szavazol? Mert én a narancsra, tudniillik az a legkedvencebb gyümölcsöm — nevetett a főmérnök. — Világos? — nézett sokatmondóan a fiatalember szemébe.

      — Mint a nap.

      — Ismétlem: a narancsra.

      — Értem: a narancsra.

      — Okos fiú. Na, add ide azokat a rajzokat, hátha lesz elfogadható is közöttük.

    Egyik nap maga az igazgató hívatta magához. A zakóján piros szegfű virított. Vele volt a mérnök és a főmérnök is.

      — Mi hír az osztályon? Ki, kire szavaz? — kacsintott tréfásan a diri reájuk.

      — Ki erre, ki arra — sandított Ábris a mérnökre és a főmérnökre.

      — Hallom maga tehetségesen rajzol. Így van, főmérnök úr?

      — Pontosan — bólogatott buzgón a főmérnök.

      Ejha! — nézett nagyot a fiú. Reggel még trehány és ügyetlen voltam.

     — Remek! Nézze, nincs sok időm — nézett karórájára az igazgató —, ma még nagyon sok munka vár rám, ezért máris rátérek a lényegre: ha netalán tovább akar tanulni, mi szívesen támogatjuk, ha óhajtja. Óhajtja?

      — Természetesen. Hálásan köszönöm.

      — Nem kell megköszönni. Tanuljon csak, ennek mi örülünk a legjobban. Legyen mérnök, festőművész, igen, maga olyan fiatal, hogy még akár miniszter is lehet — tűzött az igazgató Ábris, majd a főmérnök és mérnök zsebére is egy szegfűt.

      A fiatalember döbbenten távozott. Legszívesebben letépte volna azt a logót, de nem volt bátorsága hozzá. Utóbb mégis rászánta magát, és a portás előtti szemétkosárnál az egészet behajította a szemétbe.

      — Viszontlátásra! — köszönt oda a kapusnak.

      — Alászolgája, kolléga úr! — nézett Ábrisra görbén a portás, és semmi mosoly, semmi hajlongás; még csak fel sem állt, mint egyébkor.

      Az ő gomblyukában is piros szegfű díszlett.

 

 

31látogató,1mai

Szerző Petrozsényi Nagy Pál 29 írás
nyugdíjas, román-magyar nyelv- és irodalomtanár.

6 Komment

  1. Tök mindegy hogy szegfú vagy rósza. Ez a jelkép sajnos mindenkiben ugyan azt az asszociációt hozza ki. Nekem jobb javaslatom lett volna annó. Miért nem egy akasztófahurkot tüzögettek egymás zakójára? az jobban tükrözte volna őket. Mert ugye azért arra is volt bőven gondjuk is idejük, hogy egymást is de főleg azokat akikekt ellenségnek kiáltottak ki felakasszák. Igaz már csak jelképesen mert fizikailag hál az Istennek erre már nem volt módjuk és remélhetőleg sosem lesz. Mind a mai napig megvannak a követői még akkor is ha sokat csalódottak is. Van jobb alternativa manapság? Legjobb ha a szavazócetlit is ugyan ugy a szemetesbe dobja majd minta szegfüt

Hagyj üzenetet