Marthi Anna : Csupaszság hat

 

Érinthetetlen számomra az ég,

bár szárnyam a vízből kilátszik.

Megelőzöl, s ujjbegyeimre súgsz,

pecsét-szavakkal jelez ösvényem,

a természet csupasz ölelésében,

morzsátlan – fölsöpörted – tiszta.

Hisz fény rimánkodik hunyorgó

harmadik szemem előtt, engedj!

Vizes a szárnyam, egyre csak nő,

esőben érik, és mire megszárad,

göcsört-ágat küldesz, mennybéli

botot villámként; hajlott hátam

nem egyenesíheti ki: tér és idő.

 

*

 

Felhőtlen nappal, érinthetetlen.

Eget rengetőn angyalok, világos

kéken, zeneiségük ászana-imám.

Nyújtózó sejtek hadba szállnak,

felvonul sóhajaim repetitív árja,

mély hangok halkan, s hangtalan.

Kétszersült aszkéta testem fénye

hajlított íját Napba szúrja, közel

szeleken utazó, hempergő tudat.

Ős-vényre ír. Ugyanazt a világot

lágyan, hézagok nélkül szemlélő,

egység-hálót vonva az egészre.

Érintés kapuja kinyílik bennem.

Átadod, mint egy bölcs követ.

Legutóbbi módosítás: 2011.07.20. @ 18:54 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak