Marthi Anna : Terítéken…

 

Milyen jó veled,

az ablakból nézlek: tűnni készülsz,

– fényedtől foltos a papír – nem lát

szemem; kávénál feketébb teát kortyolok,

közben kibontva ihletem: rád

gondolok, ajándékká válik számolatlanul

a pillanat – egy huszonnégy órás nap éke vagy.

Következetesen lemegy glóriás bolygó fejed,

de az új nap első percében megteremtelek.

 

Kinek látlak, mindegy, bennem élsz,

már nem rajzolom át az arcot, mit a szív vetít,

hiába faggat a tudat, ösztöneim terítékén

tálalva vagy, csúcsra teszlek, de csak azért,

hogy poharam rád emeljem, és felnövőben

odanézzek ahol vagy – ég magasára,

káprázat csuklyádra, mi néhány fenyőnek árnya,

igen, este van, nézlek, Te lemenő, veled élek.

Legutóbbi módosítás: 2011.05.17. @ 03:50 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak