Fizikatanárunk éppen a testek tömegéről adta le a leckét, amikor felém fordult váratlanul, s a következő megjegyzést tette: A nőt sohasem tömege határozza meg, mintha ez kifejezetten reám tartozott volna.
A tanórák befejeztével Attila — a padtársam — az iskola sportpályájára invitált, hogy nézzük meg a kézilabdázó leányokat, akik között megannyi jó combos is akad.
Néhány év elteltével már kezdő fényképészként ügyködtem, s igen nagy előszeretettel forgolódtam a fotóstúdióban megforduló leányok körül, amikor egyik nálamnál idősebb kollegám – az Árpi – megjegyezte, hogy óvakodjam egy leányzótól, mivel annak fara eléggé szélesnek tetszik, s idővel legalább egy hétre lesz szükségem, hogy körbejárjam majd a fenekét.
Ezután megismerhettem egy fényképészetileg is szép szőke leányt, kit a sors számomra tartogatott – legalább is úgy hittem akkor.
A leányzó sportos volt, futott és kerékpározott, s ezt erősítette meg bennem is megjelenésével, mivel állandóan tréningszerelés volt rajta, ha találkoztunk.
Nagy lehetőségnek ígérkezett, s új perspektíva megnyílása volt várható mindkettőnk életében!
Egyik hétvégén a Nagyvárad-közeli Félix-fürdő Apolló termálstrandjára vitt utunk, ahová reuma megelőzés végett indulhattunk el a gyógyító víz felé.
Ezután következett döbbenetem, ugyanis a lánynak nem vékonyka, ropogtatni való békacombjai voltak, hanem igenis, kövér combjai, ami számomra kellemetlen meglepetés és kiábrándulás is lehetett egyben.
Nem kell mondanom, hogy egy világ dőlt össze bennem, és igen csalódottá lettem.
Kapcsolatunk megszakadt, és nem volt a dolognak megindoklása sem részemről, ugyanis nem olyan leányra vágytam és vártam, akinél oszlopokra épül majd boldogságunk — mint az Énekek énekében. (Különben boldogságomat toronymagasnak képzeltem volna, csakhogy oszlopok nélkül…)
Be kellett látnom, hogy nem kértem el a sorstól.
Azóta hosszú évek teltek el, és már kezdem másként látni a dolgokat.
Talán egy padon ült akkor ott, a strandon, és úgy a combhús tömege alakot változtatott, és többnek mutatta magát, a valós (m)értéknél.
Az is lehet, hogy a fürdőruhája volt túl szoros, s ez által emelődtek ki hangsúlyozottan a combok.
Nem számoltam továbbá a bőr felületén lévő víz tömegével és mennyiségével sem, vagy akár szúnyogcsípésektől is lehettek volna duzzadtabbak(ő).
Ma már mindent másként látok, és ha képzőművészeti egyetemen szobrászatot tanulhatnék, úgy azt hiszem, hogy ő lehetne a legtökéletesebb modell a számomra, melynél rátermettebbet és megfelelőbbet nem is találhatnék.
Akkor tehát minden abbamaradt, s nemcsak, hogy nem értette a leány, de el sem hitte.
Az is lehet, hogy zárdába készült, ám előbb-utóbb, ha meglátják végtelenül jó combjait, akkor meg biztosan kivágják onnan.
Fizikatanáromnak — Pikó János tanár úrnak — meg tökéletesen igaza volt abban, hogy a nőt sohasem tömege határozza meg.
Ma már mindent értek, s az egyedüli kérdőjel maradt csupán bennem, hogy a János ezt miért éppen énfelém fordulva mondta???
Nagyvárad, Templom tér — 2010. nov. 03. szept. 13.
Legutóbbi módosítás: 2010.12.06. @ 06:56 :: Bősze Emil Miklós