Avi Ben Giora. : Karácsonyi játszma

*

 

 

– Sakk és matt!

– A fene egye meg magát, Kuti! Mondja, mi a fészkes fenét keres maga itt a kóterben? Ha én így tudnék sakkozni, mint maga, akkor nem itt játszadoznák. A „fáskörben” vagy kint a Keletiben már többszörös milliomos lehetne. Ott nem ilyen piti dolgokban megy a játék, mint itten. Az valódi vérre menő sakk!

– Kővári úr! Maga nem ismer eléggé engemet, noha volt szerencsék már jópárszor játszani. Én ismert személyiség vagyok minden fontosabb helyen. Az egy más kérdés, hogy mégis miért részesítem előnyben a büntetés–végrehajtás eme létesítményét. Tudja, itt meleg is van, kaja is van és eltelik az az idő, amíg újra kitavaszodik, és az olyan fedélnélküli, mint én el tud boldogulni a szabad ég alatt.

– Ne mondja nekem azt, hogy maga hajléktalan, és itt húzza ki, amíg meleg lesz?

– Hiszi, nem hiszi, de így van. Tudja Kővári, én sajnos egy maradi ember vagyok. Nem szeretem a sok vitát.

– Na akkor mesélje már el, hogy’ lett hajléktalan?

– Karácsonyra készülődtünk éppen a családdal. Nekem már akkor valami bűzlött a munkahelyemen, mivel az, amit a mai napig rendszerváltásként emlegetnek, nálam nem jött úgy be. Én mindig is azt mondtam, hogy a zöldből nem lesz piros, és a pirosból sem zöld, ahogy az itten ment. Aki tud ultizni, az ezt eléggé jól tudja. Ha maga zöld ultit mond és valaki piros ultival überolja, akkor a maga zöld ultija nem lesz nyerő. Esetleg „betlizhet”, de ugyanúgy el fogja bukni. Tehát december elejétől én jobbnak láttam szabadúszóvá válni. A család persze mit sem tudott az egészről. Elkezdtem járni rendszeresen a Köztársaság térre. Na nem a „pártházba”, hanem a sakk–körbe. Hamar híre ment, hogy van valami fura fazon, aki szimultánt játszik tíz táblán, táblánkénti fogadással. Kezdetben nem is volt semmi gondom, amíg bele nem estem a fogadók csapdájába. Ez lett a vesztem, mert a fogadók egy idő után ajánlatokat tettek nagy összegekre, hogy hol, mit játsszak. Veszítsek, esetleg remit játsszak, vagy nyerjek. Ki akartam ebből szállni és áttettem a székhelyemet a Keletibe. De vesztemre. Itt nem lehet úgy hazardírozni, de a betevő falatra való így is összejött, amíg a Köztársaságtéri fogadók utánam nem jöttek. Egyik adósságból a másikba keveredtem. Aztán elkövettem azt a hibát, hogy elkezdtem a kocsmákba is járni. És jött a pia. Az évi karácsonyt csak úgy bírtam állni, hogy felvettem kölcsönöket, amiket aztán nem bírtam fedezni. Ebből lett a baj. Tavasszal már annyi saram gyűlt össze, hogy a lakásom is kénytelen voltam jelzálogra tenni. Dupla vagy semmi alapon. És belebuktam. Az asszony már csak a felszólítást kapta meg, hogy mennyit kell kifizetnie, hogy ne lakoltassanak ki minket. Így kerültem az utcára, mert noha megengedte volna, hogy ott lakjak és újra kezdjem, de nekem nem volt hozzá képem. Az ember adjon a nevére is. Márpedig én adtam, és nem tudtam volna nap, mint nap a családom szemébe nézni. Munkát is tudtam volna kapni még akkor, és ha kicsit megbecsülöm magamat még vissza is kapaszkodhattam volna.

– És miért nem ezt választotta, Kutikám? Ha elment volna dolgozni, akkor nem itt rontaná a levegőt.

– Kővári úr, maga nem tudja, mire képes a játékszenvedély és a pia együtt. Elkezdtem gurulni a lejtőn. Egy darabig albérletben laktam, amíg a pénzem engedte, de aztán annyira legatyásodtam, hogy kénytelen voltam kiköltözni. A családom egyszer megkeresett, és kérték, térjek vissza hozzájuk, segítenek talpra állni. De nem tudtak meggyőzni. Nem bírtam szembenézni magammal. Tél volt akkor is, mint most. Napok óta nem aludtam és alig ettem. Bementem egy szupermarketbe és egyszerűen, fizetés nélkül akartam kimenni. Rendőrség, tárgyalás és gyorsított eljárással hat hónap. Így lettem amolyan átmeneti állandó lakó.

– És mondja, nem unja még?

– Mondjam azt, hogy igen? Nem olyan könnyű ide bekerülni sem, meg kikerülni sem. Ha kint van az ember, akkor tél közeledtével ki kell találnia valami olyan stiklit, amiért bevarrják. Igen ám, de mint visszaesőt jobban elítélik, mint a kezdő pitiket. Arról nem beszélek, hogy mint büntetett előéletűt nem fognak felvenni egy jobb munkahelyre. Marad az utca és kóter.

– Nagy marha maga Kuti, de ez maradjon köztünk.

Kővári tizedes összeszedelőzködött és ment a dolgára.

– Lejárt az időm, magának is lassan vissza kell mennie a zárkájába. Majd holnap folytatjuk. Itt a mai nyeresége – és átnyújtott két doboz cigarettát Kutinak.

– Na, akkor menjünk.

Kutit visszakísérte a cellájába. Kuti elővette a zsebkészletét meg egy füzetet és elkezdte elemezni a lejátszott partikat. Alig jutott a végire, mikor ismét megjelent Kővári.

– Van egy jó meg egy rossz hírem Kutikám. Melyikkel kezdjem?

– Melyikkel? Kezdje a rosszal.

– Ha úgy vesszük, akkor nem is rossz, ámbár a maga szempontjából lehet, hogy rossz. Tehát arról lenne szó, hogy a Karácsonyra való tekintettel kaphatna, sőt kap is kimenőt.

– Mit kaphatok? Kimenőt? Az micsoda?

– Mivel maga nem közveszélyesnek tekintett bűnöző, az új törvények alapján az ünnepekre való tekintettel kaphat kimenőt.

– Ez annyit jelent, hogy az ünnepekre ki kell költözzek?

– Valahogy úgy. De van egy jó hírem is hozzá. Persze ez is kérdéses, hogy maga jó vagy rossz hírnek tekinti.

– Ne húzza, mondja csak Kővári.

– Itt járt a családja. A gyerekei és a felesége hajlandók az ünnepek alatt „befogadni” magát. Teljesen a maga akaratától függ, hogy hajlandó–e elfogadni vagy sem.

Kuti kicsit megijedt.

– És ha nemet mondok, akkor maradhatnék bent?

– Nem nagyon hiszem. Ugyanis azt az időszakot, amíg maga „szabadságon” lesz, ki fogjuk használni. Renoválást és felújítást eszközölünk addig. Ha bent is maradna egy „társas cellába” raknánk át, ahol kissé többen lennének, és persze „vagány fiukkal”. Én azt ajánlanám magának, próbálja meg. Ne hagyja megint elszaladni a lehetőséget.

Kuti meghányta vetette magában a dolgot és úgy határozott, hogy megpróbálja. Egy héttel Karácsony előtt reggel jelentkezett az irodában, amikor hivatták.

– Nos Kuti? Akkor az ünnepeket a családjával fogja tölteni. Becsülje meg magát és ne csináljon semmi disznóságot. Most van itt az ideje, hogy változtasson a sorsán. És ne feledje. Ez csak szabadság. Vissza kell jönnie ide, hogy a hátralevőt is letöltse. Ha nem jönne vissza időre, az magának rossz. Megtaláljuk egy idő után és a hátralévőt akkor triplán kell majd letöltenie.

– Értettem!

– Itt vannak a papírjai és kimenő cédulája. Kellemes ünnepeket!

– Magának is őrmester úr!

Kutit a felesége és a két gyereke várta.

– Boldog Karácsonyt – üdvözölték.

 

Boldog Karácsonyt mindnyájunknak!

 

Legutóbbi módosítás: 2010.12.16. @ 16:24 :: Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.