Torjay Attila : Magyarország területe folyamatosan nő

*

 

Talán első percben furcsának tűnik, de pontos mérések igazolják, hogy Magyarország területe folyamatosan növekszik. Idáig úgy tudtuk, hogy országunk területe kívül esik az erőteljes tektonikus lemeztevékenységek hatótávolságán, csak közepesen földrengésveszélyes, ám lehet, hogy ezt újra kell értelmezni.

Ugyanis az 1997-es Letkés környéki 4,1 fokozatú földrengéskor a Budapesti Műszaki Egyetem Geológiai és Földtani Tanszéke műszereket telepített a Börzsöny Kisszilvás nevű geodéziai etalonpontjára, ami kapcsolatban áll egy helyzetmeghatározó műholddal. Az időszaki mérési eredmények elemzésekor derült ki az, hogy ez a mérési pont évente mintegy 47 centiméterrel távolodik a viszonyítási ponttól, az Ipoly folyó sodorvonalától, ami egyben az államhatár.

Ez csakis úgy értelmezhető, hogy húzódni kell ott egy törésvonalnak, ami mentén elmozdul két különálló tektonikus lemezen fekvő terület. A hírre a környéket megszállták a tudományos intézmények szakemberei, sőt a Magyar Tudományos Akadémia Esti Tagozata kihelyezett ülést tartott a helyszínen. A vizsgálódások során jól kimutatható volt a „forró vonal”, azaz az a mintegy 6,7 km-es rész, ami környékén történik a területgyarapodás, ez párhuzamos a Letkés-Szob közúttal, attól 850m-re húzódik a Börzsöny belterülete felé. Itt a talajszint a mérések szerint jelenleg 14 cm-t ereszkedett, és a területnövekedés a vonal mentén a mai napig történt 611 cm-es elmozdulással számolva kis híján egy négyzetkilométer. A Műszaki Egyetem szakemberei 100 évre visszamenőleg tanulmányozták a geodéziai méréseket, vonatkozó térkép alapadatokat, és arra a következtetésre jutottak, hogy minden tévedést kizárva, csakis az ’97-es rengés indíthatta el a változást, előtte nem volt kimutatható. A terület amúgy a Börzsönyi Állami Erdőgazdaság tulajdona, így elvileg a gyarapodás nekik kedvez, ám a dolog nem ilyen egyszerű. A vezető jogtudósok véleménye sem egyezik a kérdésben, és erre az esetre nincsen kidolgozott paragrafus, van, aki úgy gondolja, hogy a növekmény automatikusan az Állami Erdőgazdaságot illeti, mások szerint ez tulajdonképpen „talált” terület, és amit valaki a területén talál, az az Államé. Ha utána visszavásárolja, hát az más dolog.

Még nagyobb a probléma külpolitikai vonatkozásban, mert a kapcsolódó szlovák mérések szerint a területmozgás Szlovákiát viszont kellemetlenül érinti, amennyivel a magyar terület növekszik, annyival csökken Szlovákia területe. A Szlovák ultranacionalista Rogyome Slovenstica törpepárt kiszámította, hogy a jelenlegi ütemmel kalkulálva Szlovákiát nagyjából 8,6 millió éven belül bekebelezi Magyarország, és azonnali lépéseket követelnek a kormánytól. A vizsgálódások szerint a területcsökkenés epicentruma az Ipolytól 1,5 km-re található Bujdovice dombság, ami lassan „felgyűrődik”, azaz némi magasságnövekedéssel egyre kisebb lesz. Ez a terület magánterület, az 1996-os magánosítással került Jozef Hrtka, Holubnyice illetékességű gazda tulajdonába, aki cserfa telepítést hajtott végre a területen.

Hrtka ügyvédje ezek után beterjesztette a kárigényt mind a területcsökkenésre, mind a cserfa ültetvény pusztulására vonatkozólag, illetve a védett zöldrigók fészkelőterületének csorbítása, mint természetvédelmi területen történő károkozás és eszmei értékcsökkenés vonatkozásában is.

Az ügy jelenleg az ENSZ Területrendezési és Határellenőrzési Bizottságának Európai Ügyekkel Foglalkozó Szekciója, Szlovák-Magyar Ügyeket Kivizsgáló Tanácsa előtt van, és mind a magyar, mind a szlovák fél meghallgatásával, nemzetközi, nagyhírű politikai jogászok bevonásával folyik a munka. Azonban egyértelmű felelőst még nem sikerült találniuk.

Legutóbbi módosítás: 2010.09.17. @ 13:00 :: Torjay Attila