Seres László : Néha…

Mindig újra kezdem a régit,

a félbehagyottat.

Letört ágaim venyigéit

még visszahajolt vad,

 suhancnyi hajtásnak álmodom.

Lombnak, hű árnyéknak,

akkor is, ha nem az. Ráfogom.

S belehalok néha.

 

S mindig abbahagyom az újat,

mikor cinkosult vágy

üldöz s pajzs nélkül háborúztat.

Kegyes egy hazugság.

Már nem mar semmi szégyenérzet.

Bevallom, hogy… vagyok

még, aki voltam. Észrevétlen.

S néha belehalok.

Legutóbb szerkesztette - Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.