Marthi Anna : Ősszel érő falevelek

A tölgynek levél ciklusból

 

kapizsgál az idő-

kakaskodik- nem nyár már!

érik az mulandóság, de nem!

fut a tett… hova?

erdei jászolból iskolapadba:

nebulós fejét rőtre

váltja a nap, kukucskálna

ablakon be, hátha lát

valamit…

 

szünetben a falevelekkel

hanyatt-homlok menekül a szél;

zsivaj-bolyban ember, madár,

s mi egyedül, az is ősz-ül.

Legutóbbi módosítás: 2010.09.07. @ 07:25 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak