Boér Péter Pál : Választások

 

– Én kérem, ezt nem csinálom tovább! Mindenkit kiemeltek mellőlem, egyedül vágom a fát. Az összes egykori kollega irodában csücsül, dirigál, rosszabb esetben, itt kint főnökösködik zsebre vágott kézzel. Annyit érek én is mint ők, nekem is jár egy íróasztal. Meg is fogom csinálni! Beutaltatom magam a kórházba és elintézem, hogy alkalmatlannak találjanak a favágásra,

irodai munkát akarok! Nem érdekel a lelkiviláguk, sem a kényelmük, majd megemésztik. Kicsit összébb húzzák magukat és betaszítunk még egy íróasztalt. Elfér! Ha jól megnézem, semmit nem csinálnak. Egész nap egy puccos köpenyben mászkálnak, mikor már megunták az ülést és foghegyről odasóznak az embernek egy „na mi van Elemér lassul a tempó” kiáltást. Épp, mintha Retek maga is nem a fejszét forgatta volna naphosszat, kicsivel korábban. Undorító és megalázó! Beutaltatom magam a kórházba és jól elintézem!

Végül is egy kórházi beutalás, ha elég rámenősen szimulál, a legegészségesebb favágónak is összejön. Akkor kezdte aggasztani, eredményeinek nem tervei szerinti alakulása, mikor a harmadik napon az orvos gratulált kiváló leleteihez és az életkorát meghazudtoló fizikumához. Bejelentette, hogy másnap kiutalja. Elemér pánikba esett és gyorsan pánik beteg is lett! Rohant az orvos után, köpenyébe kapszkodva ráncigálta, hogy őt vizsgálják ki rendesen, mert beteg. Ezt jól jegyezze meg, egész biztosan beteg, szondát is akar nyelni, érzi hogy túl sok sav van a máján.

– Ember, a máján egy gramm sav sincs, ott epe van.

– Akkor epe. És túl sok epe van a gyomromban.

– A gyomrában gyomorsav van. – mondta az orvos.

– Vizsgálja ki! Meg sem röntgenezett és még a szívemet sem ellenőrízte.

– Dehogynem, tegnap volt EKG-n és mellkasi röntgenen.

– Igen, de még beöntést sem csináltak nekem!

– Elemér, magának hányszor van széklete egy nap?

– Egyszer doktor úr.

– És az milyen?

– Hát olyan, amilyen egy normális széklet.

– Akkor miért kellene magának beöntést csinálni?

– Mert egy rendes kórházban ez magától értetődően jár!

Az orvos kicsit berágott Elemérre, másnap igenis elvégeztette az epe és gyomorszondázást egy beöntés után. Elemér két órai kínlódással, még a nyeldeklőjén sem tudta átjuttatni egy – türelmes, mosolygós bögyösből, szikár hadvezérré átváltó – nővérke segítsége mellett, fogta a csövet, kirántotta és földhöz vágta.

– Ez nem járja, ilyen nincs! Ezt biztosan másképp is meg lehet vizsgálni, csak nem akarják!

– Kedvesem, Elemér bácsi!

– Cicuskám, ne bácsizzál!

– Cicuskája kedves Elemér bácsinak a … Nos hát, másképp nem lehet megvizsgálni, de ha nincsenek gyomor, epe

és máj bántalmai, sem görcsei, nem hány és remekül emészt, akkor nem is értem, miért kell ezt magának megcsinálni?

– Azért mert beteg vagyok és ezt be is fogom bizonyítani! Igen, tudom… szoktak… elfelejtettem a nevét, olyan hátgerincből vett folyadékot vizsgálni. Az biztosan csak rossz lehet, mert beteg vagyok! Úgy döntöttem nem lehetek favágó.

Másnap reggel az aneszteziológus -vélhetően valami előinformációkkal és egy esetleges szóbeli megbeszélés kapcsán-, szokatlanul látványosan állt neki a műveletnek. A gumikesztyűket, nyikorgósan, lassan húzta egyiket a másik után kezeire, majd kicsomagolt és elkezdett válogatni a hatalmas tűk között. Elemér úgy beijedt, hogy inkább fél erdőt kivágott volna, mintsem alávesse magát, a saját követelésére létrejött vizsgálatnak. Elkezdett szabadkozni.

– Doktor úr, nekem nem szükséges a gerinc szúrkálás, nem biztos, hogy ott bármi bajom is lenne, szerintem máshol lehet a baj. Betegnek beteg vagyok, de nem a gerincemben.

– Uram hajoljon előre és ne mozogjon, különben nagy baj lehet.

– Kérem, ne csinálja doktor úr!

– Maga ne mozogjon, ennyit kérek!

És komótosan, harmadik nekifutásra -a bőgőmasinává átváltozott favágó Elemért-, az orvos, végre sikeresen lumbálta.

– Beértem a gerincbe, most lenne szíves nem mozogni, annak ugyanis beláthatatlan következményei lehetnek, ha a tű mozgatás közben magába törik.

– Magába eltörik? Vagy úgy érti, hogy énbelém?

– A maga gerincébe!

– És hogy veszi ki, ha beletörik?

– Sehogy uram, akkor magának annyi! -kacsintott szerte-széjjel a kórteremben, a közismerten kiváló anaszteziológus.

– Jaj, ne csinálja ezt doktor úr! Favágó vagyok, favágó akarok lenni!

– Csak nyugalom, maga egy beteg ember, a vizsgálat után, holnap meg is tudjuk, mi a baja.

Elemér a lumbálás sokkját hamar kiheverte. Mást sem csinált, mint dühöngött az orvosra és a nővérre a kétbalkezes, hozzá nem értő munkájukért. Ha rendesen dolgoznak, nem kell háromszor, csak egyszer szúrnia a dokinak, illetve most szép mennyiségű epe és gyomorsav is a laborban díszelegne. Az nem létezik, hogy annyira egészséges, hogy valami ne lenne rossz. Nem lett! Minden eredménye tökéletes volt. Orvosa az utolsó előtti napon megfontolás tárgyává tette -nyílván csak a napi kötözködések nyomása alatt -úgy elméletileg-, mi lenne, ha a számtalan lehetőség közül, valamelyiket használva, egy gyógyszer beadásával, fél napra kómába ejtené Elemért. Ez a gondolat egy pillanatig sem vert gyökeret, orvos volt, nem ítélet végrehajtó.

A még mindig reménykedő Elemér épp azt fontolgatta, mi egyebet lehetne még vizsgáltatni, amivel biztos beteg voltát alátámaszthatná, hogy egy rendes íróasztal mellett, lábát lóbálva ő is dirigáljon… akkor már szinte senkinek, hiszen alig marad favágó.

Eljött a reggeli vizit ideje és a tervét szövögető Elemér utolsónak maradt.

– Doktor úr szeretnék még egy…

– Igen gondoltam, szeretne még egy zárójelentést is kapni.

– Nem, azt majd később, ha megállapítja, hogy mi a bajom.

– Kedves Elemér úr, magának semmi baja nincsen, itt a zárójelentés.

– Az lehetetlen! Ilyet ne mondjon, én beteg vagyok és különben is!

– Igen, tudom. Megbeszéltük, munkahelyet szeretne változtatni. Két dologra hívnám fel a figyelmét. Először is hoztam egy formanyomtatványt, amiben a kórház vezetősége felé, esetleg irányomban érzett nem tetszését reklamálhatja, másfelől tudomásom szerint önnek három elemije van, ezzel pedig mindenhol segédmunkát tudnak ajánlani, az irodai munkához valamivel több kell.

– Mennyivel? A sógorom elintézi nekem a nyolc osztályt papíron, csak adjon már valami betegségről igazolást!

– Maga makk egészséges, erős favágó volt, gyanítom, hogy az is marad. Itt a zárójelentés, ott a reklamáláshoz szükséges nyomtatvány. Barátilag tudom ajánlani, esetleg próbáljon meg a munkahelyén egy éjjeliőri állást kieszközölni.

– De én nem akarok favágó lenni, különben is már alig vagyunk favágók. Éjjeliőr meg főleg nem, az olyan megalázó. Tudja mit? A fene egye meg, nem leszek éjjeliőr, utálok éjszakázni és nem szeretem ha lesajnálnak, így is lenéznek az irodából. Mindenki az irodában dolgozik! Dolgozik? Még ha dolgoznának! Ülnek, nézegetnek, unatkoznak. Szóval maradok favágó!

– Maga dönt Elemér, maga dönt!

– Döntöttem, favágó leszek és nem éjjeliőr! Na, adja a papírt megyek hazafelé.

Néhány óra múlva az orvos visszabaktatott a kórterembe, ahol Elemérnek már hűlt helye volt csak. A többiekre kacsintva annyit mondott.

– Látják emberek? Mindent meg lehet oldani. Végül is Elemér barátunk úgy ment haza, hogy sikert aratott. Az történt amit akart. Választhatott a két lehetőség közül!

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.09.25. @ 08:41 :: Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/