Z. Farkas Erzsébet : BEKOPOG A MÚLT

Valaki megfogja kezét.

Az ember léte egy megmásíthatatlan csoda.

Gyermekkora – jó esetben – szüleihez fűzi.

Élete delén szépítgeti, építgeti, megálmodja jövőjét.

Aztán úgy hiszi, összeállt.

Boldog akar lenni. De ekkor elrontja.

Valaki hiányzik mellőle, akit nem keres.

Mert nem látja, úgy hiszi, boldogul nélküle.

Toldozgatja, foltozgatja, javítgatja elrontott életét.

Boldog akar lenni.

Az idő múlásával nem veszi észre ,

hogy élete megmásíthatatlanul összeállt.

Keresi magában a kérdőjeleket.

Szebb jövő után sóvárog.

Valaki nincs mellette.

Már kutat utána, de még nem találja.

Meggyorsítja iramát. Fölé magasodnak az évek.

Észre sem veszi, hogy elgurulnak, évtizedekké válnak.

Boldogságot kereső vágya egyszer csak teljesül.

Valaki megfogja kezét.

Megmásíthatatlan csoda.

Boldog. Már bízik jövőjében.

 

Legutóbb szerkesztette - Z. Farkas Erzsébet
Szerző Z. Farkas Erzsébet 63 Írás
Z. Farkas Erzsébet Kazincbarcikán élek. Hiszek Istenben - a hit - szeretet - szépség és remény érzéseiben. Ha nem hinnék, magam tenném lehetetlenné. Minden egyéb, ami létemmel összefügg Istentől való. Boldogságom, két gyermekem, szeretteim, embertársaim. A betűk minden élethelyzetben hű pajtásaim. Követnek mindenhová, hogy állandóan keressem a helyes ösvényt. MEGCSILLANÓ ÉLETÚT Célirányos útjaimon társamul szegődött hozzám a Nyár hittem benne, hogy itt marad de nyújtózásában megcsillant az ökörnyálú Ősz hajszál.