Rózsa Ibolya : Égi Almafa voltál

1999. szeptemberéből

 

 

 

Égi Almafa voltál.

Almáidban laktak a kívánságaim

s te odakínáltad nekem mind:

beleharaphattam a gömbölyű pirosba,

ízlelhettem az édes nedvet,

a gyönyörű mosolyokat.

Csilingelő muzsika szólt,

ha a szellő bújócskázott

a falveleid között.

Égi Almafa voltál

mozdulatlan nyugalommal,

fejemet simogattad minden

ágaddal;

szerettem lombod alatt

megpihenni.

Aztán felugrottam,

mezítláb szaladgáltam és

bukfenceztem körülötted a fűben

és tapsikoltam

és sikongtam nagy boldogságomban

és hancúroztam, mint egy

zabolátlan kiscsikó

és körbetrappoltalak,

te Égi Almafa,

de te megrémültél

zajos örömömtől

és szelíden kértél,

no hagyjam már abba,

vagy fussak odébb,

de még nem is válaszolhattam,

mert egy kismadár

egyik gallyadra szállt

s már őt figyelted –

közben szeptember lett

és beborult az ég

és megeredt a langyos őszi lé

a fellegekből

és áztatta arcom

és forró volt a leguruló

esőcsepp,

mert nem is az volt,

hanem előtörő

könnyem…

Legutóbb szerkesztette - Rózsa Ibolya
Szerző Rózsa Ibolya 113 Írás
Előbb a part fogyott el, aztán az éj, aztán az üresség s ami eztán volt, ott kezdődött. /Weöres Sándor/